Új szabadtéri bemutatóra készül az M Studio

Sepsiszentgyörgy főterén kerül sor az M Studio legújabb tűzzsonglőr produkciójának, a FIRE FLOW-nak a bemutatójára június 23-án.

Andrei Oțetaru koreográfiájában készül az M Studio legújabb tüzes produkciója, amelynek bemutatójára június 23-án este 21.30-tól kerül sor Sepsiszentgyörgy főterén. A társulat korábbi tűzzsonglőr produkciójának, a PYRO-nak a sikere után egy újabb látványos tűztáncot mutatnak be, amelyben új eszközök és új koreográfiák kelnek életre a társulat színészei által. Az új produkciót június 24-én és 27-én is meg lehet tekinteni ugyancsak a főtéren 21.30-tól.

A PYRO produkciót 2020-ban mutatták be és közel 40 alkalommal játszotta a társulat sepsiszentgyörgyi helyszíneken, továbbá más erdélyi városokban is. A rengeteg pozitív visszajelzés és a közönség körében aratott siker folytatásaként ismét egy látványban és hangzásvilágban gazdag tűzprodukcióval kápráztatják el a kicsiket és nagyokat az M Studio színészei, amelyet reményeik szerint hasonló nyitottsággal fogadnak majd az érdeklődők.

A produkció zenéjét Alexandru Suciu jegyzi, előadják Bajkó László, Balázs Judith, Chirițescu György, Deák Zoltán, Gáll Katalin, Nagy Eszter, Polgár Emília, Szekrényes László és Veres Nagy Attila.

A produkció létrejöttét Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Communitas Alapítvány támogatta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?