Több nő erőszakkal vádolja Marilyn Mansont, a lemezkiadója szakított vele

Miután Evan Rachel Wood színésznő, nőjogi aktivista hétfőn az általa éveken át elszenvedett testi és lelki abúzus elkövetőjeként Brian Warnert, művésznevén Marilyn Mansont nevezte meg, több nő is hasonló vallomásokkal lépett nyilvánosság elé. A zenész tagad, a lemezkiadója szakított vele.

A Westworld sorozatból ismert Evan Rachel Wood korábban is beszélt nyilvánosan arról, hogy nemi és családon belüli erőszak áldozata volt, az elkövetőt azonban akkor még nem nevezte meg. Hétfői Instagram-bejegyzésében azt írta, hogy a bántalmazó nem más, mint Manson, aki akkor „kezdte becserkészni”, amikor még tinédzser volt, és „rettenetesen bántalmazta éveken át”. Állítása szerint korábbi élettársa manipulálta és megfélemlítette, hogy engedelmességre kényszerítse. Mint írta, azért nevezte meg bántalmazóját, hogy felhívja a figyelmet azokra az iparágakra, amelyek ezt a veszélyes embert hatalommal ruházták fel, illetve hogy megelőzze, hogy további életeket tegyen tönkre.

Wood vallomása után még legalább négy nő vádolta meg nyilvánosan Mansont szexuális és fizikai bántalmazással, erőszakkal, megfélemlítéssel, amint a Vanity Fair összefoglalta.

A Loma Vista lemezkiadó, amely 2015 óta Manson három albumát adta ki, a vádak megjelenése után órákkal törölte honlapjáról az énekessel kapcsolatos tartalmakat, és közölte, hogy megszakítják vele az együttműködést. A lemezek jogai egyébként Mansonnél maradtak. Az AMC Networks pedig közölte, hogy letiltja egy sorozatából azt a részt, amelyben Manson is megjelent volna.

Manson Instagram oldalán reagált a vádakra: „A művészetem és az életem nyilván régóta megosztóak, de ezek a rólam szóló állítások a valóság rettenes eltorzításai. Az intim kapcsolataim mindig teljesen konszenzuálisak voltak, hozzám hasonló gondolkodású partnerekkel. Attól függetlenül, hogy most valamiért úgy döntöttek, hogy átértelmezik a múltat, ez az igazság” – írta.

Időközben újra a figyelem központjába került Manson egykori alkalmazottjának néhány szeptemberi Twitter-posztja. Dan Cleary „bántalmazó, erőszakos barátként” jellemezte Mansont, aki szerinte „megtörte” és „más emberré változtatta” akkori partnerét, Evan Rachel Woodot.

Kapcsolódók

Kimaradt?