Több mint ezer filmből 44 került az idei Alter-Native versenyprogramjába

Az 1003 benevezett filmből 44 alkotást választott be az előzsűri az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába. A 34. alkalommal megszervezett fesztivált november 4–8. között rendezik meg Marosvásárhelyen – tájékoztatnak a szervezők.

A Covid-járvány óta először lépte át az ezres határt a benevezett filmek száma: az előzsűri összesen 1003 alkotást tekintett meg. A legtöbb filmet Spanyolországból, Oroszországból és Iránból nevezték be, Magyarországról 79, Romániából pedig 57 alkotás érkezett – írja közleményében a Maros megyei MADISZ.

Több mint ezer alkotást neveztek be a 34. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra | Fotó: Archív-Alter-Native Facebook oldal

A kiértékelés alapján – a koprodukciókban részt vevő országokat is figyelembe véve – 23 ország filmjei kerülnek versenybe.

Kisjátékfilmekből lesz a legtöbb

A nemzetközi versenyprogramba beválogatott 44 film közül 10 magyarországi, 5 romániai és 5 német alkotás. Műfajukat tekintve 21 kisjátékfilm, 15 animáció, 6 dokumentumfilm és 2 kísérleti film szerepel a programban.

A hazai filmek versenyében 13 alkotást láthat a közönség, megközelítőleg négyórás vetítési időben. A válogatásban 10 kisjátékfilm, 2 dokumentumfilm és 1 animáció kapott helyet.

Az előválogató bizottság munkájában Durst György producer, Hartyándi Jenő független filmes, Erőss Réka filmkritikus, Radu Vasile Igazság vizuális művész és filmrendező, a bukaresti „I.L. Caragiale” Színház- és Filmművészeti Egyetem professzora, Németh Előd újságíró, filmkritikus, az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál művészeti igazgatója, valamint Schneider Tibor filmrendező, a Román Televízió operatőre és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem társult oktatója vett részt – írják.

Ők lesznek a nemzetközi zsűri tagjai

A fesztivál nemzetközi zsűrijének tagjai Mathijs Geijskes holland rendező és forgatókönyvíró, a romániai Marina Palii színésznő és Livia Sîrbu színésznő, rendező, a marosvásárhelyi születésű Török-Illyés Orsolya színésznő, producer és forgatókönyvíró, a Budapesti Metropolitan Egyetem és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára Magyarországról, valamint Zágoni Bálint, a Filmtett Egyesület ügyvezető igazgatója és a kolozsvári Filmtettfeszt igazgatója.

A november 4–8. között zajló Alter-Native ismét változatos nemzetközi rövidfilmes válogatással várja a közönséget.

Partnerek: Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, Magyar Kulturális Központ Bukarest, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház.

Főtámogatók: Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, Román Nemzeti Filmintézet, Communitas Alapítvány.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?