Szintet lépett az Egyfeszt – értékeltek a szervezők

Új helyszínek is bemutatkoztak a 2021-ben útjára indított Egyfeszt összművészeti fesztivál kínálatában. Az esemény második kiadását sikeresnek ítélték a szervezők és készülnek a folytatásra.

Túlteljesítette a kitűzött célokat az Ice Flora Alapítvány által szervezett Egyfeszt összművészeti fesztivál második kiadása – a szervezők záróközleményben értékelték a múlt hétvégén zajlott eseménysorozatot. „Elmondhatjuk, hogy a programok kilencvenöt százalékát sikerült lebonyolítani, a hagyomány, a kultúra, a gasztronómia, a turizmus és a zene ötvözete pedig arra sarkall, hogy jövőre még több hozzáadott értékből kapja meg Gyergyószék azt a fesztivált, amely ebből kifolyólag valóban összművészetivé válik” – írták. Fotó: Egyfeszt | Kelemen Kinga

A tavalyhoz képest Világzene színpaddal, Gyerekudvarral és Játékudvarral bővült a fesztivál, az új helyszínek látogatottsága abban erősítette meg a szervezőgázrdát, hogy jó döntéseket hoztak, hiánypótló programok kerültek be a repertoárba – szögezték le.

Minden zökkenőmentesen zajlott

Az összegzés szerint az összes programpont „kulturált körülmények között zajlott”, és nagyon sok pozitív visszajelzést érkezett a vendégektől, amire bátran építkezhetnek a továbbiakban.

„Nagyszerű érzés volt látni, ahogy a szervezési munka értelmet nyer, felemelő volt látni a találkozásokat, hallgatni a mély beszélgetéseket, finom ételeket enni, és minőségi zenéket hallgatni nap mint nap. Jó volt megtapasztalni, hogy Gyergyószék igenis fel tud emelkedni, ha akar, és nem szükséges folyton a szomszédok kertjén kukucskálni, mert bizony megvannak a saját értékeink, nem is akármilyenek. Gyergyószentmiklós, Gyergyóalfalu, Gyergyócsomafalva, Gyergyóditró, Gyergyóremete, Gyergyószárhegy és Borszék önkormányzata is csatlakozott, a fesztivál egésze pedig ennek az összefogásnak köszönhetően állt össze. A város együtt ment a környező településekkel, ha pedig ez megtörténik, akkor láthatjuk, hogy milyen fantasztikus dolgok tudnak születni. (…) Nincs vége, hosszú még az álom…” – fogalmaztak.          

Kapcsolódók

Kimaradt?