Több mint 250 fényképen keresztül elevenedik meg a parajdi sóbánya múltja, mindennapjai és tragédiája azon a szabadtéri tárlaton, amelyet szombaton nyitottak meg Parajdon. A „SÓ és LÉLEK – Egy történet, amely tovább él…” című kiállítás nemcsak emlékezés, hanem a közösségi összefogás és az újrakezdés üzenete is.

A Visit Parajd szervezésében megnyílt szabadtéri kiállítás a sóbánya bejáratától a strandig vezeti végig a látogatókat. A több száz összegyűjtött archív és kortárs felvételből végül 250 került a tárlatra, amelyek a bánya történetét, a fürdőéletet és Parajd múltját mutatják be.

Moldován László főszervező a Maszolnak elmondta: a megnyitót szándékosan pünkösd környékére időzítették, hogy az ünnepre érkezők ezt a kiállítást is megtekinthessék.

„A cél az volt, hogy azok is érzékeljék, milyen világ veszett el, akik soha nem jártak a sóbányában” – fogalmazott. Mint mondta, a szervezők nem egyszerű fotókiállítást szerettek volna, hanem tematikus tárlatot, amely érzelmileg is megszólítja a látogatót. A képek között olyan látványtervek is szerepelnek, amelyek a bánya lehetséges jövőjét vetítik előre.

A főszervező szerint a kiállítás egyik legfontosabb célja a turizmus újraélesztése. Moldován László hangsúlyozta: szeretnék visszacsábítani a turistabuszokat Parajdra, hogy legalább rövid időre megálljanak a településen. „A hit, a bizalom, az összefogás és a remény az a négy alappillér, amelyre újra lehet építeni a parajdi turizmust” – fogalmazott.

A tárlat megvalósítását nagyrészt adományokból hozták létre, emellett turisztikai programot is indítottak: az ide látogatók ingyenes wellnessbelépőt és kiadványokat kapnak.

A kiállítást állandóra tervezik, fenntartását pedig a helyi vállalkozók vállalták magukra.

„Parajd számára a só az életet jelentette”

Nyágrus László polgármester beszédében úgy fogalmazott: Parajd számára a só jóval több egyszerű ásványnál. „A só az életet, a megélhetést, a fennmaradást, a hitet és a túlélést jelentette” – mondta.

A településvezető szerint a közösség lelki ereje lehet az alapja annak, hogy Parajd új utakat találjon a jövőben. „Ha nincs közösség, nagyon könnyen széthullik minden. Egy tragédia után nehéz talpra állni, de fel kell állnunk” – hangsúlyozta.

„Lelki mankóra van szükségünk”

A jelenlegi bányaalkalmazott, Fülöp Magdolna személyes hangvételű beszédben idézte fel, mit jelentett számára a sóbánya. Mint mondta, a bánya nem csupán munkahely volt, hanem életforma, biztonság és belső béke. „Nélküle megbillent ez a biztonságos kis világ” – fogalmazott.

Beszédében arról is beszélt, hogy a tragédia után sokan „lelki rokkanttá” váltak, ezért a közösségnek most lelki kapaszkodókra van szüksége. Szerinte a kiállítás része lehet ennek a gyógyulási folyamatnak, mert láthatóvá teszi azt az elveszett földalatti világot, amely generációk életét határozta meg.

„Ti vagytok a föld sója”

Iszlai Béla református lelkipásztor elmondta: egy év telt el azóta, hogy „Parajd szíve megsebződött. A bánya nem csupán munkahely volt. Identitásunk része, közösségünk egyik tartóoszlopa” – mondta.

A lelkipásztor Máté evangéliumából idézett: „Ti vagytok a föld sója”, hangsúlyozva, hogy a közösség ereje, hite és összetartása adhat reményt a folytatáshoz. „A bennünk lévő só – a hitünk, az emberségünk és a szeretetünk – képes arra, hogy újra erőt adjon” – fogalmazott.

Egy elveszett világ emlékei

Plájás István fényképész, akinek a képeiből tevődik össze a kiállítás javarésze, arról beszélt: számára a sóbánya három évtizeden át kalandot, felfedezést és különleges élményeket jelentett.

„Harminckét évvel ezelőtt kezdődött minden. Horváth István vitt le a bányába egy harmincéves Trabanttal; azzal ingáztunk Parajdra. Sokszor még az akkumulátort is ő hozta utánam, és autólámpával világítottunk azokban a bányarészekben, ahol egyáltalán nem volt fény.

Olyan is előfordult, hogy egy egész napot és fél éjszakát dolgoztunk. Hazamentem, előhívtam a diapozitíveket, és kiderült, hogy az egész anyag használhatatlan lett. Egy hét múlva újra megismételtük az egészet.

Most nagyon nehéz erről beszélni. Nem is igazán találom a szavakat.

Fotóztam a bözödújfalusi tónál is, de ott valahogy másképp, lassabban zajlottak a dolgok. Itt minden annyira hirtelen történt, hogy mire az ember feleszmélt, már minden elveszett.

Számomra mindez Horváth Istvánnak köszönhetően egyszerre volt kaland és felfedezés. Olyan élményekben lehetett részem, amelyekről addig legfeljebb a szakirodalomban olvastam.

Tőle tudtam meg például, hogyan fejtették a sót kétszáz évvel ezelőtt: ékekkel és faszerszámokkal dolgoztak, úgy feszítették fel a sópadokat.

A József-bánya legmélyén megtaláltuk egy kétszáz évvel ezelőtt felhagyott sópad maradványait. Számunkra ez volt az egyik legnagyobb élmény és felfedezés”– mesélte Plájás István.

Verssel kezdődött, tánccal zárult a megnyitó

Beke Éva Só és könny című versét olvasta fel a kiállítás megnyitó elején a szerző férje, az esemény zárásaként Balázsi Boróka és Hajdó Árpád táncát látthatták a résztvevők. Az egykori bánya bejárata előtt Beke Éva, a bánya himnuszaként ismert szerzeményének dallamaira táncoltak.

A „SÓ és LÉLEK – Egy történet, amely tovább él…” című kiállítás egész évben látogatható lesz Parajdon.