Petőfi-kiállítás nyílik Bukarestben – a költő életrajza versidézetekből

A házigazda román partnerintézmény meghívására nyílik Petőfi-kiállítás szerdán a román fővárosban, a Román Nemzeti Irodalmi Múzeumban – közölte az MTI-vel Kósa András László, a Liszt Intézet bukaresti központjának igazgatója.

A kiállítás bevezető tablóin a kétszáz éve született költő életrajza versidézetekből áll össze. A tárlat külön fejezetet szentel a nemzeti költő, a kortársai által rajongott költő, a forradalmár költő és a szerelmes, romantikus költő bemutatásának.A Román Nemzeti Irodalmi Múzeumban a hónap végéig látható kiállítás a Külgazdasági és Külügyminisztérium megbízásából, a Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai támogatásával készült Petőfi a világ körül címmel.

Plakát: Liszt Intézet bukaresti központ

Kósa András László az MTI-nek elmondta, a tárlatot eredetileg a Liszt Intézet bukaresti központjában tervezték bemutatni, majd román intézet főigazgatója kérésére került Román Nemzeti Irodalmi Múzeumba.

Elmondta: a hónap végéig látogatható kiállítást Ioan Cristescu múzeumigazgató, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete és Demény Péter erdélyi író, műfordító nyitja meg, az eseményt pedig State Judith színésznő, táncos-koreográfus előadása is egyedivé teszi. Mint kiemelte: az egyik legtöbbet foglalkoztatott bukaresti, magyar származású filmszínésznő ugyanis nemcsak szavalni fog románul és magyarul, hanem el is énekli Petőfi néhány megzenésített versét és táncolni is fog hozzá.

A Liszt Intézet bukaresti központja a magyar nemzeti ünnep alkalmából a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat Petőfi-lapszámát mutatta be Bukarestben, korábban két alkalommal is vetítette Jankovics Marcell János vitéz című animációs filmjét, májusban pedig Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák zenekar bukaresti koncertjével folytatja a Petőfi-emlékév rendezvénysorozatát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?