„Olvasd el, és játssz velünk!” – 10 éves a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár olvasójátéka

Tizedik alkalommal szervezi meg az Olvasd el, és játssz velünk! olvasás-népszerűsítő játékát a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Az elmúlt évtizedben Erdély-szerte több ezer gyerek olvasta el a kijelölt könyveket, játszott együtt és találkozott, beszélgetett a szerzőkkel.

A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szervezői immár 10 éve kiemelt figyelmet fordítanak a kortárs irodalom népszerűsítésére és az olvasóvá nevelésre, ezért a 29. könyves szemlét megelőzően is olvasójátékot hirdetnek a gyerekek és fiatalok körében. A játék kitűnő lehetőséget biztosít arra, hogy az olvasni szerető gyerekek és ifjak újabb igényes kortárs művekkel ismerkedjenek meg, illetve azok körében is megszerettesse a nyomtatott betűket, akik kevésbe szeretnek olvasni. A jelentkezőknek az olvasás-népszerűsítő játék szervezői által kijelölt műveket kell elolvasniuk, majd olyan játékos feladatokat kell megoldaniuk, amelyek lehetőséget biztosítanak az olvasói élmények megosztására.

Fotók: Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár

„Annyira szívünkhöz nőtt, annyira megszoktuk már, hogy szeptemberben az ősszel együtt nemcsak a suli kezdődik, hanem a közös olvasás is! Nagy öröm számunkra, hogy idén az olvasójáték elérkezett a tizedik kiadásához, és mi fiatal olvasóinkhoz hűen, őket megörvendeztetve ezúttal is közös játékkal, klassz könyvekkel és remek szerzőkkel ünnepelünk!” – mondja Makkai Kinga, a vetélkedő főszervezője. Idén Bernáth Zsolttal, Egressy Zoltánnal, Kolozsi Lászlóval és Pifkó Céliával találkozhatnak az Olvasd el, és játssz velünk! résztvevői.

A szervezők idén is háromfős csapatok jelentkezését várják, osztályonként legtöbb két csapatot a 4. osztályos, az 5-6. osztályos, a 7-8. osztályos, illetve 9-12. osztályos korosztályból. A jelentkezésnél fel kell tüntetni a résztvevő diákok nevét, évfolyamát, az iskola nevét, a felkészítő pedagógus nevét, telefonszámát és postacímét, valamint a csapat nevét.

Az olvasásra kijelölt kötetek a következők:

  • 4. osztály: Kolozsi László: Áram nélkül, Pagony, 2023.
  • 5-6. osztály: Pifkó Célia: A füveskönyv – A holdfény őrei, Cerkabella, 2023.
  • 7-8. osztály: Egressy Zoltán: A virágot jelentő deszkák, Móra, 2022.
  • 9-12. osztály: Bernáth Zsolt: Holnapelőtt, tegnapután, Cerkabella, 2021.

A csapatok szeptember 22-ig jelentkezhetnek, kategóriánként az alábbi e-mail-címeken: olvasojatekIV@gmail.com, olvasojatek5.6@gmail.com, olvasojatek7.8@gmail.com, olvasojatek9.12@gmail.com

Nyolcnál több csapat jelentkezése esetén októberben előválogatásra kerül sor. Az elődöntő feladatlapjait október 15-én e-mailben kapják meg a csapatok. A feladatlapokat október 27-ig kell beküldeniük. A döntőbe jutó csapatok névsorát november 6-án szintén e-mailben közlik a szervezők. A döntőbe jutó csapatok a 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron (november 16-19.) találkoznak egy újabb játékra. A könyvet a jelentkező csapatoknak kell beszerezniük.

Az Olvasd el, és játssz velünk! játékot a 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár gyermek- és ifjúsági programjainak keretében szervezik meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?