Ők lettek a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának díjazottai

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a Nagyváradi Szigligeti Színház társulata, Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Bekecs Táncszínház is díjakkal tért haza a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljáról.

Az alapításásnak 25. évfordulóját ünneplő székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház volt a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának díszvendége. A június 21–29. megrendezett seregszemlén többek között Szabadkáról, Újvidékről, Kassáról, Székelyudvarhelyről, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Csíkszeredából, Beregszászból és Gyergyószentmiklósról érkeztek a magyar nyelven játszó színházak, valamint láthatók voltak a Térszínház, a Ferencvárosi Pinceszínház és az Udvari Kamaraszínház, a versenyprogramon kívül pedig az Újszínház, a Lilom Produkció, az Orlai Produkció és a Veres 1 Színház előadásai is.

Fotó: Gancs Tamás

Kilenc nap alatt huszonhét produkció került színre három helyszínen. A 2024-es év zsűritagjai Elek Tibor irodalomtörténész, Lőkös Ildikó dramaturg, Nagy Katica színművész, Pataki András rendező és Tapasztó Ernő színész-rendező voltak. A díjátadón beszédet mondott Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára; Leleszi Tibor, Kisvárda Város polgármestere, valamint a zsűri képviseletében Nagy Katica színművész.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium fődíját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának ítélték oda a Csónak, avagy előttünk az özönvíz című előadásért, amelyet Bocsárdi László állított színpadra. A társulati munkááért elismerésben részesült a Nemzeti Színház és a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Drámai Színház közös produkciójában bemutatott Háztűznéző (r.: Vidnyánszky Attila) című előadás a gogoli látásmód kortárs kontextusba helyezéséért. Szintén elismerésben részesült a Nagyváradi Szigligeti Színház a Csárdáskirálynő (r.: Novák Eszter) című előadásért. A díjat a klasszikus zenés színház igényes mai értelmezéséért vehették át. Díjazták továbbá a Zentai Magyar Kamaraszínházat a Handabasa, avagy a fátyol titka (r.: László Sándor) című előadásért, a magyar drámai hagyomány játékos vonalának újraélesztéséért.

Csárdáskirálynő/ Fotó: Gancs Tamás

Az ígéretes tehetségek számára alapított Teplánszky-díj a legígéretesebb pályakezdőknek ítélték oda. Az elsimerést elsőként Polyák Anita vehette át a Nemzeti Színház és a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciójában bemutatott Háztűznéző című előadásban nyújtott alakításáért. Teplánszky-díjban részesült továbbá Szabó János Szilárd a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata által bemutatott A kripli című előadásban nyújtott alakításáért.

A kripli/ Fotó: Gancs Tamás

A Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ közös díjait elsőként Györfi Csaba vehette át a Bekecs Táncszínház Kit szerettél, Madách? című előadásában komplex színházi szerepvállalás szerzőként, színészként, rendezőként és klasszikus téma újrafogalmazójaként. Elismerésbe részesült továbbá Mészáros Gábor és Kucsov Borisz a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Árpád-ház című előadásában nyújtott összehangolt közös játékukért. Díjazták László Csabát a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat Csónak, avagy előttünk az özönvíz című előadásában nyújtott kiemelkedő színészi játékáért, valamint László Juditot a Zentai Magyar Kamaraszínház Handabasa, avagy a fátyol titka című előadásában nyújtott kiemelkedő színészi játékáért.

Kisvárda Város Polgármesterének díját Bajkó Blanka Alíz jelmeztervező kapta a Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő című előadásának jelmezeiért.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?