banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

A romániai diákok idén 170 díjat és elismerést kaptak a nemzetközi tantárgyversenyeken

A nemzetközi diákolimpiákon jó helyezést elért tanulókat, a felkészítő tanáraikat és az iskoláikat díjazták kedden a fővárosi I.L. Caragiale Nemzeti Színházban.

Az ünnepségen Ligia Deca tanügyminiszter arról tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy idén 144 diák több mint 170 díjat és elismerést kapott harminc különböző nemzetközi tantárgyversenyen. Közöttük 1,4 millió lej értékben osztanak szét díjakat a keddi rendezvényen, a legnagyobb díj 20 ezer lej értékű.

Fotó: Agerpres

Deca ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a tanári bérek „történelmi” színvonalú, 50 százalékos emelése azt fogja eredményezni, hogy egy éven belül már több fiatal pályakezdő választja a tanári szakmát.

A romániai tanulók közül hatan értek el maximális pontszámot, 51-en első díjat (aranyérmet), 55-en második díjat (ezüstérmet), 30-an harmadik díjat (bronzérmet) érdemeltek ki.

A maximális pontszámot elérő diákok a keddi ünnepségen 20 ezer lejes, az aranyérmesek 15 ezer lejes, az ezüstérmesek 12 500 lejes, a bronzérmesek 10 ezer lejes, a dicséretben részesülők pedig 6000 lejes jutalmat kaptak.

A regionális és balkáni tantárgyversenyek aranyérmesei 7500, az ezüstérmesek 6000, a bronzérmesek 4500 és a dicséretben részesülők 3500 lejes prémiummal távoznak az ünnepségről.

A díjazott diákok felkészítő tanárai a felkészített tanulók számától függetlenül egy jutalmat kapnak, ennek értéke a legjobb eredményt elérő diákjuknak járó jutalommal egyenértékű.

A fenti elv alapján részesülnek jutalomban a diákokat nevelő iskolák is, esetükben a pénzt az iskolai teljesítmény növelésére kell fordítani.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?