„Női kapcsolata mindig volt...” – új Nagy Imre kiállítás nyílt Csíkszeredában

Nagy Imre nőket, nőieséget ábrázoló alkotásaiból nyílt kiállítás pénteken a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban. A hosszú kényszerszünetet követően ez az első időszakos tárlata a székelyföldi intézménynek.

Az elmúlt év eseményeit idézte fel köszöntőjében Gyarmati Zsolt múzeumigazgató a pénteken nyíló Lányok, asszonyok Nagy Imre művészetében című időszakos kiállítás megnyitóján. Az intézményvezető elmondta: állandó kiállításaik már 2020 júliusában újranyithattak és örömmel tapasztalhatták, hogy belföldi turisták ezrei látogatták meg a tárlatokat. „Lényegében az időszakos kiállításaink maradtak el és a találkozásaink a kultúrabarát közönséggel” – emelte ki. Gyarmati Zsolt kitért arra, hogy a múzeum munkatársai a bezártság idején is megtalálták a maguknak megfelelő szakmai munkát, az intézmény pedig jórészt beruházásra, eszközbeszerzésre és karbantartási munkálatokra összpontosítottak.

„Újragondoltuk közösen a természettudományi raktárat, a szabadtéri részlegünk parasztházainál állagmegőrzési munkákat végeztünk. Az észak-keleti bástya földszinti termeiben műszaki tanulmányt rendeltünk meg és ventilációs rendszert fogunk felszerelni a következő hónapokban. Újabb nagy teljesítményű kazánt szereltünk föl a hőközpontban és üzembe helyeztünk egy kerekes székes liftet a mozgáskorlátozottak akadálymentes közlekedését segíteni (…)” – sorolta az igazgató. Szakmai megvalósításként kiemelte, hogy a koronavírus-járványhoz kötődő személyes emlékek, fényképek, tárgyak gyűjtését kezdeményezték Ladó Ágota művészettörténésszel közösen.

Mint Gyarmati Zsolt a kiállítással kapcsolatosan elmondta: Nagy Imre művészete életművének bemutatása, időnkénti újragondolása folyamatosan foglalkoztatja a muzeológusokat. „Sokszínű, komplex alkotói folyamat kevéssé ismert oldalainak bemutatására két évvel ezelőtt már tettünk kísérletet. Akkor a zsögödi faluképet meghatározó állatvilág művészi megjelenítését tematizáltuk. Ezúttal a nőieség ábrázolása, a nő, mint szimbólum köré rendezték kollegáink a tárlatot jól átgondolt koncepció mentén” – emelte ki az igazgató a tárlat kapcsán.

A helyszínválasztással kapcsolatban kiemelte, hogy több körülmény vezetett ahhoz, hogy a Mikó-vár adott helyet a kiállításnak: egyrészt a zsögödi Nagy Imre Galériát még nem nyitották meg, másrészt a múzeum központi épületében évtizedek óta nem volt Nagy Imre tárlat.A szerző felvételei

Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere annak a reményének adott hangot, hogy a városnak meg kell találnia a város képzőművészeti életét meghatározó elődök helyét a mai világban. A városvezető szerint törekedni kell arra, hogy azok a generációk, akiknek nem volt személyes kapcsolata Nagy Imrével, közelebb kerülhessenek a művészhez. Az elöljáró felvetette egy művészeknek szánt inkubátorház létesítését, ahol alkotni, vitázni tudnak a képzőművészeti szcéna mai csíkszeredai képviselői. Korodi Attila szerint a megyeszékhely kiállítótereit érdemes összehangolni, hogy a városba érkező kirándulók akár teljes napot tudjanak eltölteni a különböző tárlatot felfedezésével.

Az ismeretlen művész

A kiállítást Túros Eszter és Ladó Ágota művészettörténészek, a tárlat kurátorai mutatták be és tartottak tárlatvezetést. Mint elmondták, ezúttal nem a „nagy munkákat”, a jól ismert alkotásokat mutatták be, és kevés festmény szerepel a válogatásban. Szándékaik szerint szerették volna tágítani a Nagy Imréről alkotott képet, és szeretnék az egészen fiatal korosztályokat is közelíteni a művészetéhez. „Mi sem ismerjük eléggé. Kinyitva a raktárak fiókjait, megdöbbenve tapasztaltuk, hogy mennyi ismeretlen oldala van ennek a művésznek és úgy gondolom, ez a kiállítás is ennek a sok ismeretlennek egy kis szeletét próbálja megmutatni” – fogalmazott Túros Eszter.

„Válogatásunk megtekintését legkevesebb három szempont figyelembevételével ajánljuk a látogatóknak: egyfelől érdemes szemügyre venni a női életszakaszok, ezekkel kapcsolatban pedig a nőiség különböző minőségeinek reprezentációját az életműben, másfelől a festői nyelvezet átalakulását. Ez utóbbit hangsúlyozza a kiállításon egy korai, kecskeméti akt, illetve a késői, összetéveszthetetlen, sokalakos kompozíciók párhuzamba állítása. Érzékeltetni kívánjuk – harmadsorban – azt is, hogy Nagy Imre bizonyos témák esetében hogyan jutott el a tanulmányoktól és vázlatoktól a metszeteken át az olajkompozícióig” – hangzott el.

A kiállítás 2021. július 30-ig látogatható, hétfő kivételével naponta 9 és 16 óra között.

Kapcsolódók

Kimaradt?