Nemsokára átadják a marosvásárhelyi várban felépített ártézi kutat

Augusztus végén már működött, sőt a 11. Vásárhelyi Forgatag ideje alatt közel is lehetett menni a vár udvarán felépített barokk stílusú ártézi kúthoz, de a hivatalos átadás még nem történt meg. 

Már teljes pompájában ragyog, augusztus utolsó hétvégéjén az arrajárók érméket is dobtak bele, de mivel a Marosvásárhelyi Kulturális, Művészeti és Szabadidőközpont még nem vette át a kivitelezőtől a munkálatot, szeptember másodikán körbe is kerítették és tesztelik az ártézi kút szerkezetét. 

Az intézmény igazgatója, Szász Andrea a Maszolnak elmondta, van még néhány olyan műszaki beállítás amit meg kell oldjon a kivitelező. Amikor ez megtörténik, az igazgatóság kifizeti az utolsó részletet, és papíron is átveszi azt. Mint mondta, a lakosságnak ünnepélyes keretek között szeretnék átadni a szökőkutat, éppen ezért, szeptember vége felé barokk napokat szerveznek a várban. A rendezvény keretében bemutatják az ott található barokk épületeket: a házasságkötő termet és a Maros Megyei Múzeum épületét is, vezetett sétákat szerveznek. 

A szerző felvételei

Az igazgató emlékeztetett, az ártézi kutat egy az Országos Levéltárban talált 1800-1820 körül készült terv alapján építették meg. Ez azok között a tervrajzok között volt, amelyek közül kiválasztották a főtéren felállított Bodor kút tervét. Ez a rajz akkor nem nyerte el mindenki tetszését. Volt aki túldíszítettnek vélte és azért nem támogatta a megépítését. Most, 200 évvel később a várban állították fel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

     

Kapcsolódók

Kimaradt?