Nagy Regina veszi át a szatmárnémeti Brighella Bábtagozat vezetését
Nagy Regina rendező veszi át a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata keretében működő Brighella Bábtagozat vezetését – közölte szerdán az erdélyi teátrum.
Az új vezető – aki korábban már irányította a bábtagozatot – Bandura Emesét váltja, aki csaknem tíz év után lemondott a tagozatvezetői tisztségről, de bábszínészként tovább dolgozik a társulatnál.
A közlemény idézi Nagy Reginát, aki elmondta, nyitni akar másfajta bábelőadások és bábszínházi eszközök felé, és olyan előadásokat is létre akar hozni, amelyek tinédzsereknek vagy akár felnőtteknek is szólnak.
Fotó: Szatmárnémeti Brighella Bábtagozat Facebook-oldal
Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat igazgatója szerint nehezen fogadták el Bandura Emese döntését, hiszen kivételes teljesítményt nyújtott a tagozat élén. Ugyanakkor úgy vélte, méltó kezekbe kerül vissza a vezetőpálca, hiszen Nagy Reginánál jobban és mélyebben kevesen ismerik a csapatot.
Az igazgató szerint Nagy Regina a művészi összmunkára koncentrálva töltheti fel új tartalommal a szilárd alapokra épített bábtagozatot, amely saját épületben, kiváló technikai felszereltséggel, infrastruktúrával, immár kiszolgáló és technikai személyzettel kiegészülve, erős bérletrendszerrel és kapcsolati hálóval működhet.