Mesterséges intelligencia egészítette ki Rembrandt Éjjeli őrjáratát

300 éve először teljes egészében látható Rembrandt Éjjeli őrjárat című mesterműve az amszterdami Rijksmuseumban, miután a festő stílusát utánozva mesterséges intelligencia egészítette ki a korábban levágott részeket, írja a BBC.

Az Éjjeli őrjáratot Frans Banning-Cocq, az amszterdami polgárőrség vezetője rendelte, de bizonyos vélemények szerint nem mindenki volt maradéktalanul elégedett a monumentális végeredménnyel, mert a katonai alakulat bizonyos tagjai kisebb hangsúllyal jelennek meg rajta. Az 1642-ben készült, több mint négy méter széles festményből aztán 1715-ben mind a négy oldalán levágtak egy-egy sávot, hogy beférjen két ajtó közé az amszterdami városházán.Éjjeli őrjárat | fotó: Wikipedia

A Rijksmuseum időszakos kiállításán most bemutatja a holland mester eredeti elképzelését. A kiegészítést ugyanis nem bízták teljesen a véletlenre, hiszen a mesterséges intelligencia egy korai, kis méretű másolat alapján dolgozott. Így is megdöbbentő azonban, hogy a számítógép megtanulta utánozni Rembrandt stílusát.

Az Éjjeli őrjáratot egébként a huszadik század folyamán is többször megpróbálták megcsonkítani: 1911-ben késsel vágták meg, 1975-ben kenyérvágó késsel szúrta meg egy férfi, 1990-ben pedig valamilyen vegyi anyaggal fújták le, szerencsére csak kicsi, könnyen javítható kárt okozva.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?