Megnyitja kapuit egy napra a kolozsborsai Bánffy-kastély

Nyílt napot szervez vasárnap a kolozsborsai Bánffy-kastélyban a Transylvania Trust Alapítvány és a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség a Romániai Építészek Rendje támogatásával. A műemlék először látogatható, mióta örökösei visszakapták.

A nyílt nap szeptember 19-én, 12 órától kezdődik. A nemrég még szanatóriumként működő és zárt műemléképület megnyílik és vezetett séták keretében ismerheti meg a közönség, ugyanakkor a Szamos-menti kastélyok és várak című kiállítást is bemutatják a kastély udvarán. A kiállítás tizenegy, népszerű és kevésbé közismert Kolozs megyei műemléket ismertet, ezek közül néhány pozitív példaként szolgál, de számos tragikus épülettörténet is a közönség elé tárul, célja a figyelem ráirányítása az épített örökség e szeletére.

A román nyelvű vezetett séta 13 órakor, a magyar nyelvű 15 órakor kezdődik.

Vasárnap a 12 és 16 óra között zajló rendezvényen a részvétel ingyenes, az érvényes járványügyi szabályozások betartása – zárt terekben a maszk viselése és távolságtartás – kötelező, hangsúlyozták a szervezők.

A Kolozs megyei műemléképület a 19. század második felében épült, megrendelője valószínűleg Bánffy Dániel (1812–1888), dobokai főispán volt. Az épületet 1945 után államosították, iskola, orvosi rendelő működött benne, majd 1957-től krónikus pszichés betegek kórházaként hasznosították. 2003-ban került a Kolozs Megyei Tanács birtokába, majd néhány éve visszaszolgáltatták a Bánffy-családnak. A kastélyban figyelemre méltóak a lépcsőház kovácsoltvas elemei és az eredeti bútorzat néhány megmaradt darabja is, derül ki a kastelyerdelyben.ro oldalon olvasható leírásból.

Kapcsolódók

Kimaradt?