Megnyílt a Barabás Miklós Céh 2020-as termését bemutató tárlat Kolozsváron

Ötödik alkalommal szervezték meg a Barabás Miklós Céh (BMC) kolozsvári csoportjának éves kiállítását a kolozsvári Művészeti Múzeum földszinti kiállítótermeiben. A festők, szobrászok, grafikusok, keramikusok, üveg-, textil- és fotóművészek most bemutatott munkái nagyrészt a 2020-as év bizonytalanságokkal terhelt légköréből ihletődtek, a tárlat február 28-ig tekinthető meg.

A kiállításon, mint az már hagyományossá vált, több generáció is képviselteti magát, idén 88 képzőművész alkotását mutatják be, és összesen 142 munka gyűlt össze a Bánffy-palota kiállítótermeiben. A kiállítás kurátorai Kolozsi Tibor szobrászművész, a BMC elnöke és Bordás Beáta művészettörténész, a múzeum munkatársa.A szerző felvételei

Bordás Beáta a megnyitón elmondta: a majdnem 150 munka nagyon szép és bőséges termés a vírushelyzetet tekintetbe véve, és véleménye szerint egy erős és értékes anyagot tudtak kiállítani, így a munkák egyaránt képviselik a legidősebb korosztályt, illetve az „ereje teljében lévő fiatal alkotókat” is.

A művészettörténész hozzátette, hogy jól esik azt látni, hogy a tavalyi nehéz év során a művészek „lankadatlanul dolgoztak”, így számos mű született 2020-ban. Ezek közül több a pandémia vagy bezártság érzésére reflektál. Mint fogalmazott, a Barabás Miklós Céh éves értékfelmérő kiállításának az egyik alapvető eleme, hogy műfaji, tematikai és stiláris megkötések nélkül várja az alkotásokat.

Bordás Beáta a kiállítás rendezéséről azt mondta, hogy az előző években már bejáratott elosztás szerint egyik teremben a festmények és szobrászati alkotások kerültek bemutatásra, míg a másik egységben a textil-, fotó- és üvegművészeti alkotások vannak, a grafikákkal és kerámiákkal együtt. „Nagy kihívás egy ennyire változatos és disszonáns anyagot rendezni, de a célom az volt, hogy harmonikus, csendesebb egységet alakítsak ki, amelyben a művek színben, formai elemben vagy stílusban rímelnek egymásra” – nyilatkozta.

A 92 éves Barabás Miklós Céh (BMC) jelenleg közel 200 tagot számlál, kolozsvári csoportja pedig a legnagyobb, a kolozsvári kiállításon azonban nem csak a helyi tagok, hanem a többi régióban dolgozók is bemutatkoznak.

Kapcsolódók

Kimaradt?