Lesz-e idén Untold Fesztivál Kolozsváron? Ez volt Raed Arafat válasza

Raed Arafat belügyi államtitkár elképzelhetőnek tartja, hogy idén nyáron sem lehet megtartani a nagy zenei fesztiválokat Romániában.

A Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (DSU) vezetője vasárnap este az Antena3 hírtelevíziónak nyilatkozva arra reagált, hogy egyes fesztiválok szervezői már fellépőket hirdettek és elkezdték a jegyárusítást. Pedig nem tudni még, hogyan alakul a járványhelyzet nyáron Romániában.

„Így ismét viták lesznek arról, hogy ki kártalanítja az elmaradt fesztivál miatt a jegyvásárlókat. (…) A szervezőknek figyelmeztetniük kellene őket arra, hogy csak saját felelősségre vegyenek jegyeket” – jelentette ki Arafat. Hozzátette, nem zárható ki, hogy nyárára ismét ugrásszerűen megnő a fertőzéses esetek száma az országban.

„Senki sem tudja még, hogy alakul majd a járványhelyzet. (…) A kockázatért vállalni kell a felelősséget. Korrekten kell eljárni, fel kell hívni erre a jegyvásárlók figyelmét” – hangsúlyozta az államtitkár. A nagyobb fesztiváloknak szerinte bizonytalan a sorsa olyan körülmények közt, hogy nyáron 100-150 főre korlátozhatják az összejöveteleket a hatóságok.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az Untold és Neversea fesztivál kommunikációs igazgatója Facebookon reagált Raed Arafat kijelentéseire. Edy Chereji főként azt sérelmezte, hogy a hatóságok még csak meg sem próbálnak megoldást találni a fesztiválipar helyzetére.

„Mi jóhiszeműek voltunk és vagyunk. De nem tartom normálisnak, hogy Arafat még a jelét sem mutatta annak, hogy megoldást keressen a fesztiválipar idei újraindítására. Legalább egy próbálkozást tett volna erre. A helyzetünk 11 hónapja változatlan. Nem fejthetünk ki semmilyen tevékenységet, de még szomorúbb, hogy nem történt előrelépés a megoldáskeresésben a kulturális ágazat újraindítására” – írta bejegyzésében.

(Címlapfotó: az Untold Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?