Kívül-belül megújul a székelykeresztúri Gyárfás-kúria, Petőfi Sándor utolsó éjszakájának helyszíne
Kívül-belül megújul a székelykeresztúri Gyárfás-kúria. A munkálatokról Koncz Hunort, a város polgármesterét kérdeztük.
Jó ütemben haladnak a székelykeresztúri Gyárfás-kúria felújítási munkálataival. Az épület talán legtöbbeknek Petőfi Sándor neve kapcsán lehet ismerős, hiszen úgy tartják, hogy a segesvári csatában való eltűnése előtt itt töltötte el utolsó éjszakáját. Ennek emlékét őrzi a műemléképület udvarán álló körtefa is, amely alatt a költő állítólag elszavalta az Egy gondolat bánt engemet című versét, majd másnap örökre nyoma veszett.
A Gyárfás-kúria azonban nemcsak emiatt különleges. A Gyárfások aktív és megbecsült tagjai voltak a helyi közösségnek, így nem véletlen, hogy a műemléképülettől pár tíz méterre nevelkedett Koncz Hunor polgármesternek régi álma volt a kúria teljeskörű felújítása. A Hívogató Románia projekt keretében, az Európai Források Minisztériumának támogatásával a város ékének restaurálása lett azon hét kezdeményezés egyike, amely elindulhatott a megvalósulás útján.
A közbeszerzést már 2024 áprilisában lezárták, az épületben működő, súlyosan fogyatékos személyeket foglalkoztató intézet költözésének megcsúszása miatt azonban csak októberben láthattak neki a munkának. Azóta viszont gőzerővel halad a kivitelezés – tudtuk meg Koncz Hunortól, akinek elmondása szerint a folyamat felén már túl vannak.
Kapcsolódó
A Gyárfás-kúria teljeskörű felújításon esik át, amely magába foglalja a régészeti feltárást is. Ez utóbbi izgalmas felfedezésekkel járt együtt, hiszen a munkálatok során többek között különleges barokk freskókra bukkantak, amely nem mindennapos jellemzője a környékbeli székely építészeti stílusnak.
A kúria patak felőli oldalát teljesen ki kellett bontani, és újra kellett építeni. Emellett munkálatok zajlanak a csodaszép, boltíves pincében, amely a jövőben – saját vizesblokkját kihasználva – kiszolgáló egységként is működhet majd.
A tervek szerint a felújított épület kulturális intézmények székhelyéül szolgál majd. Koncz Hunor elmondása szerint még semmi véglegeset nem lehet tudni, de már zajlanak a tárgyalások többek közt a Petőfi Irodalmi Múzeummal, hogy segítsenek a működtetésben – a cél, hogy egy valódi értékmentő helyszín legyen a Gyárfás-kúriából: olyan, amely nemcsak Székelyföld, hanem egész Erdély kulturális életében szerepet játszhat.
Az épületnek három szintje van. Mindhármat felújítják, és mindhárom kapcsán megvannak az elképzelések a rendeltetést illetően. A pincéből kávézó lehet, az alsó szint időszakos és állandó kiállításoknak, esetleg egy ajándékboltnak adhat majd helyet, a tetőtérben pedig a tervek szerint konferenciaterem és szálláslehetőség is lesz. Külön kiemelendő a régen elbontott, ám most újjáépítés alatt álló tornác, ahonnan csodaszép kilátás nyílik majd a körtefára.
Mivel korábban fogyatékkal élők foglalkoztatóközpontjaként szolgált az épület, az udvar mindezidáig egy hálós kerítéssel volt ketté választva, hogy a látogatók ne zavarják az intézményben folyó munkát, és fordítva. Most ezt is lebontják, az udvar különböző pontjait letérkövezik, autóbejárót és parkolót alakítanak ki, valamint direkt gyalogos ösvényt építenek a körtefa felé.
A hivatalos átadást 2026 márciusára tervezik. Koncz Hunor kiemelte, hogy a munkáltok kiváló ütemben haladnak, amely egy egész csapat, a kivitelezők és restaurátorok érdeme. Természetesen ünnepséget is szerveznek az esemény köré, hiszen – ahogy a polgármester fogalmazott – a Petőfi-kultusz népszerűvé tette a Gyárfás-kúriát, ám a székelykeresztúriak pontosan tudják, hogy ez sokkal több annál. A nemesi család jelentős szerepet vállalt a környék kulturális életében, így az épületet méltó módon szeretnék átadni az utókornak.
A közeli Fiatfalván szintén nemrégiben felújított Ugron-kastéllyal együtt tehát hamarosan a székelykeresztúri Gyárfás-kúria is beléphet abba a bizonyos „turisztikai szektorba”: a két műemléképület nem riválisa, hanem kiegészítője lesz egymásnak, így a környéken kirándulóknak akár több napos programot is biztosíthatnak – emelete ki Székelykeresztúr polgármestere.
CSAK SAJÁT