Kitárja kapuit az Erdélyi Hagyományok Háza
Nyitott Kapuk Napját szervez az Erdélyi Hagyományok Háza a 15. Kolozsvári Magyar Napok alkalmából. Augusztus 21-én a „Melody” néven ismert egykori Központi Szálló épületében mesterségkóstolók, viseletbemutató, hangszersimogató és még számos izgalmas program várja az érdeklődőket.
A „Melody” néven ismert egykori Központi Szálló épülete a Sapientia Alapítvány tulajdonát képezi, itt működik a Sapientia - EMTE Táncművészet szakja, illetve az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány kolozsvári fiókszervezete. Augusztus 21-én, szerdán megnyitják a székházat a nagyközönség előtt.
Augusztus 21-én 10.30–13.30 között mesterségkóstolót tartanak a felnőttek számára: bútorfestés vagy gyékényfonás közül választhatnak az érdeklődők. 11 órától a legkisebbeknek szóló ölbeli játékokra kerül sor, 12 órától pedig az vezetett séta lesz az újonnan felújított épületben. Erre a programra itt lehet regisztrálni. 14.30–17.30 között újfent hagyományos mesterségeket próbálhatnak ki a látogatók: terítéken a nemezelés és a bőrözés. 16 órától a gyerekek ismerkedhetnek a hangszerekkel, 16.30-tól pedig viseletbemutatóra kerül sor, ahol a széki női öltözködés titkaiba nyerhetnek bepillantást az érdeklődők Filep Erzsébet viseletkészítő áltál.
17 órától is bejárható lesz az épület a Korzó Egyesület vezetésével. 18.30-tól kiállításmegnyitóra kerül sor, ahol Türei Lengyel László gyűjteményéből mutatnak be archív képeket. 21 órától a Barozda együttes koncertjére várják az érdeklődőket, 22 órától pedig táncház lesz „veterán” és fiatal zenészekkel és táncosokkal. Az esti programok – a koncert és a táncház – helyszíne a Farkas utcai Református Kollégiumban berendezett FOLKudvar.
CSAK SAJÁT