Két ország, négy város – Generációkon átívelő programokkal ünneplik a Magyar Kultúra Napját

Két ország, négy város – generációkon átívelő rendezvénysorozattal készülnek a Magyar Kultúra Napjára. Nagyvárad, Berettyóújfalu, Debrecen és Margitta idén is közösen szervezik az ünnepséget, iskolák, civil szervezetek bevonásával.

A közel kéthetesre bővült programsorozatot ismertető szerdai, nagyváradi sajtótájékoztatón Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke idézte fel a kezdeteket, amikor még csak Berettyóújfalu volt a partnerük. Mostanra viszont Kárpát-medence szintjén is nagy eseménysorozattá nőtte ki magát, valódi közösségi rendezvénnyé vált. Amennyiben az iskolák által szervezett programokat is beleszámoljuk, összesen közel kétszáz programot vonultatnak fel. Szabó szerint fontos, hogy a rendezvénysorozat teret biztosít a helyi értékek felmutatására, ugyanakkor az elismerés sem marad el. Mind a négy város gáláján díjátadókkal honorálják a kulturális életben szerepet vállaló, értékteremtő helyieket.

Közösen szervezik a programokat | Fotó: B. B.

Nagyváradon a gálaest január 22-én, 18 órakor kezdődik a Szigligeti Színházban. Átadják a magyar kultúráért életműdíjat, a magyar kultúráért díjakat és emlékplaketteket, ugyanakkor idén a Jakobovits Miklós-díj is gazdára talált. Az ünnepi műsor a Magyarock Dalszínház előadása, A kőszívű ember fiai lesz. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Meghívókat az RMDSZ nagyváradi irodájának titkárságán lehet igényelni.

Minden korosztályhoz szólnak

Puskás István, Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere online csatlakozott a sajtótájékoztatóhoz. Emlékeztetett, hogy hagyományosan a Magyar Kultúra Napjával indítják a kulturális évadot. A Déri Múzeumban kiállítják Kölcsey Ferenc három pipáját (január 17-től 25-ig látható), de Heit Lóri és zenekarának jubileumi koncertje (január 18, 17 óra, Kölcsey Központ), könyvkiállítás, filmvetítés, koszorúzás, megemlékezés, előadások is szerepelnek a műsorfüzetben.

Berettyóújfaluban is igyekeznek minden korosztályt megszólítani – hangzott el a sajtótájékoztatón, ahol Bónácz János alpolgármester ismertette a programot. Náluk a gálaest január 21-én lesz, amikor is Pregitzer Fruzsina Jászai Mari-díjas színművész előadóestjével készülnek, előtte pedig Márton Katalin és Jankó-Szép Noémi nagyváradi képzőművészek kiállítását nyitják meg.

Margittán helyi amatőr festőművészek kiállítására invitálják a látogatókat hétfőn 18 órától, majd másnap Tóth Beatrix fazakas, népi iparművész kiállítása (17 óra) és egy jótékonysági könyvcsere (18 óra) szerepel a műsorban. Demián Zsolt polgármestere közölte: a befolyt összegből egy könyvszekeret akarnak elhelyezni a városban. A felújított könyvtár közelében – magyarázta. Ezt úgy kell elképzelni, hogy bárki betehet és elvehet majd onnan könyvet, díjmentesen. Persze Margittán is lesz könyvbemutató és gálaest is. Ezt január 23-ra tervezik.

Nagyváradon már csütörtök elkezdődnek a programok. Délután 18 órától Bajor Andor íróra emlékeznek meg a Kiss Stúdió Színházban. Az események egyik központi helyszíne lesz még a Léda-ház. Szűcs László, az Újvárad folyóirat főszerkesztőjének tájékoztatása szerint többek között bemutatják Markó Attila, 101 hónap – élettörténet az igazságtalanságtól az igazságig című könyvét (január 23., 18 óra), de Nagy Béla Egyszál magunk című memoár sorozata kötetét is (január 25., 17 óra). Felolvasóest is lesz (január 27., 18 óra), a Debrecen-Nagyvárad irodalmi műhely (DENIM) diákköltői által. Ezt a projektet tavaly indították útnak és immár a Partiumi Keresztény Egyetem hallgatói is csatlakoztak. Szűcs László elmondása szerint szeretnék, hogy a művekből az év végére egy antológia is összeálljon.

Közönségtalálkozó Ákossal

A nagyváradi programokhoz több civil szervezet és az összes magyar tagozattal rendelkező iskola csatlakozott – hangzott el. Idén lesz filmvetítés is a Lotus bevásárlóközpont Cinema Palace mozijában, ahol az Ember Maradj – az Ákos-sztori. Eddig. Premier előtti vetítése lesz. Ráadásul Kovács Ákos is részt vesz az eseményen, amit közönségtalálkozóval kapcsolnak össze.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?