Kárpát-medencei turnéra indul a Hargita Székely Néptáncszínház
Tokajban, Szerencsen és Munkácson kezdi Kárpát-medencei turnéját a Hargita Székely Néptáncszínház. A csíkszeredai társulat a Szomszédolás című előadásával szeptemberben Magyarországon és Kárpátalján lép közönség elé, októberben pedig a Kárpát-medence további régióiba is eljut.
A turné első állomása szeptember 7-én Tokaj lesz, ahol 18 órától a Paulay Ede Színházban mutatják be a Szomszédolást. Szeptember 8-án Szerencsen, a Művelődési Központ udvarán, szintén 18 órától látható a produkció, majd szeptember 9-én Munkácson, a Munkácsy Mihály Magyar Házban, magyar idő szerint 18.30 órától találkozhat a közönség a csíkszeredai társulattal – közölte az intézmény sajtószolgálata.

A turné ősszel folytatódik. A Hargita Székely Néptáncszínház októberben a Bánságba, a Vajdaságba, a Muravidékre, a Felvidékre, Magyarországra, a Partiumba és Közép-Erdélybe is elviszi előadását.
Erdély táncban, zenében és szóban
A Szomszédolás Erdély különböző vidékeinek táncait, zenéjét és viseletét vonultatja fel, miközben irodalmi szövegekkel is megszólaltatja a szülőföld, az otthon és a közösség témáját. A műsor a bukovinai székelyek vándorlásának és hontalanságának megidézésétől a vízmelléki, mezőségi és sóvidéki táncokon át jut el Csík és Gyimes világáig.
A produkció központi gondolata az otthonhoz és a szülőföldhöz való kötődés, illetve annak a közösségi örökségnek a továbbadása, amelyet a tánc, a zene, a viselet és az anyanyelv őriz. A műsorban több erdélyi magyar író és költő – köztük Kányádi Sándor, Sütő András, Páskándi Géza, Szilágyi Domokos és Áprily Lajos – gondolatai is elhangzanak.
A turné során a csíkszeredai társulat olyan közösségeket keres fel, amelyek különböző régiókban élnek, de közös kulturális örökségből merítenek. A Szomszédolás ezen keresztül a néptánc és a zene nyelvén teremt kapcsolatot Erdély és a Kárpát-medence magyar közösségei között.
A produkciót Szabó László szerkesztette. A zenei szerkesztő Mihó Attila, a narrátor és szerkesztőtárs György Katalin, a művészeti munkatárs és igazgató András Mihály. A koreográfiákon Fekete Etelka, Radák János, Kelemen Gabriella, Kelemen Szilveszter, Gábos Endre, Szabó Júlia, Szabó László, Antal Zsolt és Péter László dolgoztak.
A Hargita Székely Néptáncszínház Kárpát-medencei turnéja a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
CSAK SAJÁT