Jazz in the Park: péntektől szól a zene kolozsvári Sétatéren

A Jazz in the Park döntőjére 10 országból gyűlnek össze a jazz-tehetségek a hétvégén Kolozsváron, ahol tíz évvel ezelőtt először rendezték meg először az eseményt – közölték a szervezők. A nemzetközi verseny döntőjébe 212 jelentkezőből 17 jazz-zenekar jutott be, őket lehet majd hallgatni és látni a Sétatér színpadán június 30. és július 2. között.

Elsőként a magyarországi Tamás Jurisits Group lép fel pénteken délután, de jönnek még művészek Románián kívül Franciaországból, Izraelből, Belgiumból, Litvániából, Lengyelországból, Horvátországból, Hollandiából és Japánból.

Fotó: Jazz in the Park

A döntősök mellett minden este neves művészek tisztelik meg a nagyszínpadot: Shay Hazan, a Mădălina Pavăl zenekar és Takuya Kuroda, a híres japán trombitás, aki először lép fel Romániában. A zenekarokat ingyen hallgatja a Sétatérre látogató.

„Három napon át ünnepeljük majd a tehetségeket, és bátorítjuk azokat, akiknek erre szükségük van. Három olyan nap lesz, amikor csak a zene számít. Három nap a normalitásról szól majd. Összejövünk, és mindenkit szívesen látunk. Őszintén szólva, lelkesebben várjuk ezt az eseményt, mint bármilyen nagy koncertet, és a jövőben is így állunk hozzá, hogy az a fontos, hogy másoknak támogatást nyújtsunk, sokkal inkább, mint az anyagi haszon” – mondta el Alin Vaida, a Jazz in the Park alapítója.

A 2023-as verseny győzteseit vasárnap 21.30-kor hirdetik majd ki a nagyszínpadon. Az első és második helyezett zenekarok fizetett szerződést nyernek a 2023. szeptember 1-3. közötti Jazz in the Parkban való fellépésre. A zsűri a pontozásnál az előadás minőségét veszi figyelembe, a zenekarok összetartását, a közönséggel való interakcióját, a megadott időpontok betartását és a zene eredetiségét. A fődíj 5 000 euró, a második díj 3000 euró és a harmadik díj 1000 euró.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?