(Heted)hét országból érkeztek a művészek: Elkezdődött a 7. Wonder Puck Utcaszínházi Fesztivál

Szeptember 8–10 között zajlik Kolozsváron a 7. Wonder Puck Utcaszínházi Fesztivál. A mesei hetes visszaköszön az alkotócsapatok számából is, hiszen hét európai országból érkeztek a művészek, hogy három napra varázsvilággá változtassák a kincses várost.

Különböző bábok, színes műsorkínálat, koncertek és felvonulások is várják idén az érdeklődőket a 7. Wonder Puck Utcaszínházi Fesztiválon. Csog Brigitta, a Puck Bábszínház magyar társulatának irodalmi titkára elmondta, hogy a 2017-ben indult fesztivál azzal a céllal jött létre, hogy összehozzák a művészeket, és nagyobb belátást engedjenek a közönség számára a bábszínházak világába. Mint mondta, mindig is fontos volt, és annak is kell maradnia, hogy a gyerekeket neveljük, és a képzelőerejüket minél jobban gazdagítsuk, amire a bábszínház egy tökéletes módszer.

Péntek délután Sarkadi Bence Világjáró marionettek című előadását csodálhatta meg a közönség. A művész hat kontinens többszáz színházi, bábszínházi és utcafesztiválján szerepelt saját készítésű, faragott marionettjeivel. Ő az első magyar bábművész, akit a világ legjelentősebb bábfesztiváljára, a Charleville-Mezieres-ben kétévente megrendezésre kerülő Festival Mondial des Théâtres de Marionnettes-re versenyprogramba hívtak meg. Elmondása szerint az utcán kezdett játszani Görögországban, és ezekből a kezdetleges kis műsorokból bontakozott ki az az előadás, amelyet a Wonder Puck Utcaszínházi Fesztiválon is bemutat a közönségnek.

Kérdésünkre, miszerint tényleg csak gyerekeknek szól-e ez a műfaj, Sarkadi Bence azt felelte, hogy az utcán soha nem lehet meghatározni, hogy hány éves korig sétálhatnak oda az emberek, ezért az előadásnak mindig olyannak kell lennie, hogy mindenkinek szóljon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?