Hatházi András kapja idén a Sárga Csikó Díjat

A Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén átadott Sárga Csikó Díj tisztelgés egy-egy kiváló erdélyi filmes szakember vagy művész tehetsége és elhivatottsága előtt. A díjat 2022-ben Hatházi András kapja – tájékoztatnak a Filmtettfeszt szervezői közleményükben.

Hatházi András 1967-ben született, Brassóban. Matematikusnak indult, ám egy év egyetemi képzés után pályája gyökeres fordulatot vett. Tanulmányait abbahagyta, hazament Sepsiszentgyörgyre, ahol egy évig szakképzetlen munkás és beszerző volt, majd a sikeres felvételi után 1992-ben színészi diplomát szerzett a marosvásárhelyi Színművészeti Akadémián, Lohinszky Lóránd osztályában, amihez tíz évvel később a budapesti SzFE-n megszerezte a DLA-fokozatot.Hatházi András | Kép forrása: sajtóközlemény

A ’90-es években a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának volt tagja – jelenleg szabadúszó színművész –, ezzel egyidőben tanítani is kezdett a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen és a marosvásárhelyi színművészeti egyetemen. Az elmúlt két évtizedben volt színház-aligazgató, egyetemi tagozatvezető, dékánhelyettes és szenátusi tag – jelenleg a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karának professzora.

Idén 11 éves a Sárga Csikó díj. Az első erdélyi magyar játékfilmről elnevezett kitüntetést a Filmtett Egyesület évente adományozza egy-egy olyan személyiségnek, aki munkásságával alkotóként, szakmai példaképként, oktatóként elévülhetetlen érdemeket szerzett, tevékenységével gazdagítja az erdélyi magyar filmes kultúrát, illetve jelentős mértékben segíti vagy segítette kezdő és tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását.

Írt színdarabot, adaptációt, forgatókönyvet, verset, prózát, tanulmányt. Gazdag alkotói munkássága több mint 100 színpadi és filmes szerepből, színházi, bábszínházi és rövidfilmes rendezésből áll. Játszott sokszorosan díjazott román filmekben: ő volt Nelu, a szalontai szupermarket unatkozó őre a Marian Crișan rendezte Morgenben és főállású szakács a rendező következő filmjében, az Orizont című bűnügyi drámában, legutóbb pedig a Cannes-ban bemutatott R.M.N.-ben bukkant fel polgármesterként. A magyarországi rendezők is szeretik: ő játszotta például a megszállott vidéki nyugalmazott tanárt a Valan – Az angyalok völgyében, és gyógyszerkísérletet végző kutatóorvos volt az erdélyi bemutatója előtt álló Zanox – Kockázatok és mellékhatások című vígjátékban.

A Jászai Mari-díjas színművész számos kitüntetése között van a Gábor Miklós-díj, A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje, két UNITER-díj, és kétszer jelölték Gopóra, a „román Oscarra” a legjobb férfi főszereplő kategóriában. Hatházi András tiszteletére a Tetemre hívás című kisjátékfilmet vetítik Kolozsváron, az október 8-i díjkiosztó gálán.

Sárga Csikó Díj

A 22. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle október 5. és 16. között zajlik 19 településen, 26 vetítési helyszínen Erdély-szerte. A fesztivál programja elérhető a filmtettfeszt.ro honlapon.

Az első erdélyi magyar játékfilmről, a Sárga csikóról (r. Janovics Jenő, 1914) elnevezett életműdíjat 2012-ben alapította a Filmtett Egyesület. Az évről évre megújuló Sárga Csikó-szobrocskát a nagyváradi Jankó Szép Noémi készíti, alkotómunkáját a bukaresti Liszt Intézet támogatja. A szobrocskához pénzjutalom (1 millió forint) is társul a Nemzeti Filmintézet felajánlásával.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?