Három napon át ünneplik a Tánc Világnapját Csíkszeredában

Három napon át tartó programsorozattal készülnek a Tánc Világnapjára Csíkszeredában. Április 28-tól 30-ig workshopokkal, mozgásszínházi előadással, táncdemonstrációkkal, közös tánccal és filmvetítéssel várják az érdeklődőket. Az esemény részleteiről Zaiba Anikó táncos-koreográfus, az esemény egyik főszervezője számolt be.

Április 29-én ünnepeljük a Tánc Világnapját, Csíkszeredában pedig már ötödik éve adják meg a módját ennek a különleges alkalomnak. A elmúlt évek programjai iránt is óriási volt az érdeklődés, idén pedig egy még színesebb kínálattal készültek a szervezők: három napon át a táncról fog szólni az élet a városban.

Zaiba Anikó, az esemény egyik főszervezője megkeresésünkre elmondta, hogy idén különösen nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy minél több újdonság kerüljön a programkínálatba. Ennek eredményeként az esemény egy filmvetítéssel és egy előadással is bővült: hétfőn 17 órától a Csíki Játékszín nagytermében lesz látható a Sin Seen mozgásszínházi előadás, kedden 19 órától pedig a Csíki Moziban vetítik a Moving Stories című dokumentumfilmet.

A fellépők listája is meglehetősen színes, hiszen a résztvevők között megtalálhatók lesznek a Tóth Larisa Táncstúdió, a Vámszer Géza Művészeti Népiskola, a Csíki Salsa Club, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és a Bachata Life tánccsoportok képviselői, valamint az esemény vendégül látja a székelyudvarhelyi Elite Dance Companyt és a sepsiszentgyörgyi Love to Dance tánccsoportot is.

Forrás: Táncvilágnap Csíkszereda/Facebook

Az esemény célja idén is az, hogy az érdeklődők minél több táncstílussal ismerkedhessenek meg, ezáltal népszerűsítve a műfajt. Zaiba Anikó úgy véli, az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy a csíki közösségnek van igénye az ehhez hasonló megmozdulásokra, hiszen minden alkalommal azt látni, hogy a legkisebbektől a legnagyobbakig minden korosztály képviselteti magát a programokon, és részt vesz a közös táncokban is.

Az Tánc Világnapja alkalmából szervezett rendezvények programja itt érhető el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?