Erdély számos templomát díszítik freskók. Ezeknek a tematikáikban igencsak változatos falképeknek jórésze évszázadokig el volt takarva a hívek szeme elől, a 19. században azonban tömegesen kezdték feltárni. Ma már szigorú szabályok vonatkoznak a freskókkal díszített műemlék templomokra, emiatt a téli időszakban sok helyen nem is ott tartják a miséket a fűtés hiánya miatt. Lázár Leventével, a Csíki Székely Múzeum restaurátorával beszélgettünk a falképek eredetéről, elfedésükről és feltárásukról, valamint arról, hogy milyen intézkedések szükségesek ahhoz, hogy az utókor is gyönyörködhessen bennük.

Erdély számos templomát díszítik szebbnél-szebb falképek. A freskók a szentek nagy tetteitől Krisztus szenvedéséig számtalan témát feldolgozhatnak, egy valami mégis közös bennünk: egytől egyig kulturális értéket képviselnek, nem véletlen tehát, hogy az ilyen képekkel díszített templomok műemlékké vannak nyilvánítva.

A legrégibb freskók a szász templomokban maradtak fenn, de Székelyföldön is láthatók a 13–14. században készült falképek, amelyeket az elmúlt évszázadban tömegesen tártak fel. Lázár Leventétől megtudtuk: a középkor végén felerősödött protestantizmus eredményeként igencsak kevés katolikus templom maradt meg eredeti felekezetének szolgálatában. A református, unitárius és evangélikus vallások nem támogatták ezeket a díszítéseket, így jobb esetben lemeszelték a szenteket ábrázoló képeket, rosszabb esetben leverték és újra vakolták az egész templombelsőt.

Kapcsolódó

Miről árulkodnak az erdélyi Szent László-freskók részletei?

Valóban meg akart-e menekülni a Szent László-legendában ábrázolt lány? És miért hasonlít a lovagkirály a korabeli Krisztus-ábrázolásokra? Jánó Mihály művészettörténész előadását hallottuk.

művészettörténet Szent László freskó

A XVI–XVII. századra szinte csak Csík környéke maradt katolikus, a középkori kolostorokból is csupán a csíksomlyói élte túl ezeket az éveket. A freskók egyetlen esélye az volt, ha egy festékréteggel fedték le őket, és nem verték le a teljes vakolatot.

A XIX. században tömegesen kezdték feltárni a freskókat, amelyek legtöbbször egy-egy templomfelújítás során bukkantak elő. Huszka József ezekben az években járta Erdélyt, és számos freskót megörökített akvarell-képeken. Ezek közül sokat később ismét lemeszeltek, így már csak az ő munkái tanúskodnak valamikori létükről, de olyan is akad, amit száz évre rá tártak fel ismét, Huszka rajzai pedig annyira pontosak voltak, hogy még a hiányosságokat is be tudták azonosítani azok alapján. Az ő akvarelljei nyomán meg lehetett tehát állapítani, hogy 100 év alatt mennyit romlott egy-egy kép állapota.

A freskófeltárs módszere „egyszerűnek” mondható – tudtuk meg Lázár Leventétől. Azokon a részeken, ahol a falkép jó megtartású, ezt a munkát manuálisan végzik, egy kalapács és egy szike segítségével eltávolítják az utólag rákerült vakolatot, majd szikével, ecsettel és radírral letisztítják a falkép felületét. Vannak esetek, amikor komoly vakolatmennyiséget kell lepucolni: a sepsikőröspataki falképek esetében például 30 centis köpenyezés fedte a freskókat. Azonban ahol a festett felület rossz megtartású, ott japánpapír, illetve különböző szilárdító anyagok segítségével biztosítják a festmény megmaradását, amíg a felette lévő rétegeket eltávolítják.

A feltárt falképek léte a templom lététől függ – hangsúlyozta Lázár Levente. Ha a templom jó állapotban van, a freskók is biztonságban vannak. A gond akkor kezdődik, ha felgyűlik a víz, illetve nagyobb földmennyiség van nekicsúszva a külső falaknak. Sajnos erre viszonylag sok példát láthatunk: az évszázadok során az esővíz a domboldalakról nekimosta a földet a templomnak, az északi falak pedig, amelyeket nem süt a Nap, nem tudnak kiszáradni. Emiatt ezen az oldalon a templombelső is károsodik: a beszivárgott víz által kimosott sók kikristályosodnak, ezek a szerkezetek pedig „jó esetben” csak a pár milliméteres festékréteget, rosszabb esetben a teljes vakolatot lefeszítik.

Amennyiben a templom jó állapotban van, és a fent említett helyzetek közül egyik sem áll fenn, nem fenyegeti semmilyen negatív külső hatás, úgy a freskók is biztonságban vannak. Külső hatásnak azonban sokszor olyan dolgok is számítanak, amelyekre nem is gondolnánk, így például a hőmérsékletingadozás. Lázár Levente kérdésünkre elmondta: a freskóknak nem konkrétan a meleg árt, hanem ha például vasárnapra felmelegítik a templomot 20 fokra, a hét többi napján pedig jóval ezalatt van a hőmérséklet. Amennyiben a templomokat állandó jelleggel melegen lehetne tartani, úgy ez nem okozna akkora gondot „freskóvédelem” szempontjából, ám legtöbbször óriási épületekről beszélünk, amelyeknek az egyenletes hőmérsékleten való tartása nem kis kihívást jelentene, emellet nagyon költséges is. Az egyenletlen fűtés következtében a pára lecsapódna, amely egy idő után penészesedést idézne elő, amely negatív hatással lenne műemlékeinkre.