Film készül Hoboról

Zenés road movie forgatása indul a jövőre nyolcvanadik születésnapját ünneplő Földes László Hobo életművéről, akit idén Petőfi Zenei Díj Életműdíjjal is jutalmaztak– hozta nyilvánosságra az MTI.

Nem lehet két hazád címmel készül az alkotás, amely Földes László Hobo mintegy nyolc évtizedes életútját mutatja majd be. A Nemzeti Filmintézet közleményében kiemelik, hogy Hobo az elmúlt évtizedek magyar kulturális-zenei életének korszakos alakja, az általa alapított Hobo Blues Band pedig a magyar rock és blues történetének egyik legfajsúlyosabb, népszerű és a zenei közízlést ma is formáló zenekara.

Fotó: Hobo Facebook-oldala

Az 1960-as évek végén dalszerzőként indult Hobo ma is alkot, fellép, könyveket ír, új dalokkal jelentkezik. Kevés olyan ikonikus alakja van mai kulturális életnek, aki zenekarával, dalszövegeivel, színházi és előadóművészi produkcióival, műfordításaival és dokumentumértékű könyveivel egyszerre alkotott maradandót a tömegkultúra és a magaskukltúra szférájában - áll a közleményben, amely szerint személyében egy megkerülhetetlen zenei ikon és generációk művészi-emberi példaképe a legszélesebb nyilvánosság előtt vall hazaszeretetéről, a tehetség megbecsüléséről, az önmagának utat törő humánumról, hitről és hitelességről.

A zenés road movie a jelenig kíséri végig Hobót a maga választotta úton, ami azon túl, hogy egy gazdag és közérdeklődésre méltán számot tartó egyéni életút, felmutatja a vonzások és választások malmai közt őrlődő kelet-közép-európai ember sorsát és világképét – fogalmaznak a közleményben.

„Úton lenni a boldogság, megérkezni a halál” – idézi Szalay Péter rendező Hobo szavait, kiemelve, hogy ezt az üzenetet érzi a legfontosabbnak. „Mesél, hívogat az ismeretlenbe, amely minden generációnak tartogat tanulságot és meglepetést egyaránt. Nincs vége az útnak, csak állomások vannak 1945-től napjainkig” – hangsúlyozta a rendező.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?