FRISSÍTVE - Járvány: 5000 fős kísérleti koncertet tartottak Barcelonában, Kolozsváron is megismételhetik

FRISSÍTVE - Kötelező maszkviselés és számos egyéb óvintézkedés mellett 5000 fős koncertet tartottak Barcelonában a hétvégén egy járványügyi kísérlet részeként. FRISSÍTÉS: Emil Boc, Kolozsvár polgármestere felajánlotta a hatóságoknak, hogy ismételjék meg a kísérletet a városban.

Az eseménnyel a szervezők azt kívánják bizonyítani az egészségügyi hatóságoknak, hogy kellő odafigyeléssel lehetséges biztonságos körülmények között tömegrendezvényeket tartani, minimalizálva a koronavírus-fertőzés kockázatát.

A közönségnek a koncert napján, szombaton antigéntesztet kellett elvégeztetnie, amelyet kijelölt helyszíneken tehetett meg ingyenesen. Ötezerből hat vizsgálat eredménye lett pozitív.fotó: Agerpres/EPA

A negatív teszttel rendelkezőket négy bejáraton, fokozatosan engedték be a koncertre. A folyamatosan szellőztetett termet három, egyenként 1800 ember befogadására alkalmas területre osztották fel. Belépéskor megmérték a testhőmérsékletet, kötelező volt a kézfertőtlenítés és mindenki kapott egy új FFP2-es maszkot, hogy lecserélje azt, amelyben érkezett.

„Ránk figyel a világ” – mondta Santi Balmes, a Love of Lesbian barcelonai zenekar frontembere a koncert kezdetén, arra kérte a közönséget, hogy szórakozzon felelősségteljesen és senki ne vegye le maszkját. Egyúttal a koncertet a létfontosságú ágazatokban, köztük az egészségügyben dolgozóknak ajánlotta.

A rendezvényt a szórakoztató- és zeneipari szakembereket tömörítő Fesztiválok a biztonságos kultúráért csoport szervezte, amely első ilyen jellegű kísérletét decemberben tartotta. Az akkori eseményen mintegy ötszázan vettek részt és senki sem fertőződött meg.

A mostani koncert megrendezésének költsége elérte a 200 ezer eurót. Az eseményen részt vett a tartományi ügyvivő kormány, valamint a városvezetés több tagja is.

FRISSÍTÉS: Kolozsváron is megszervezhetik az 5000 fős kísérleti koncertet, nyilatkozta hétfőn Emil Boc polgármester. Az elöljáró szerint egy ilyen kísérlet választ adhat arra a kérdésre, hogy meg lehet-e szervezni ebben az évben az Untold és az Electric Castle fesztiválokat, és Kolozsváron meg lenne a teszthez szükséges infrastruktúra. Boc hozzátette, érdeklődéssel követi a barcelonai kísérlet eredményét, amely 30 napon belül érkezik, akkor derül majd ki, hogy az 5000 résztvevőből megbetegedett-e valaki.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?