Koronavírus: ismét vesztegzár alatt a spanyol főváros

Megerősítették a spanyol főváros illetékes hatóságai, hogy ismételten bevezetik az első hullám idejéhez hasonló vesztegzárat Madridban, helyi idő szerint vasárnap este 10 órától – számolt be róla a CNN.

A régi-új szabályozások értelmében a madridiaknak lehetőség szerint otthon kell maradniuk, viszont a szabályok tesznek néhány természetes és menthető kivételt, vagyis dolgozni, tanórára vagy vizsgára, jogi teendők miatt vagy egyéb, extrém körülmények hatására elhagyhatják az otthonukat.

A bároknak és az éttermeknek viszont felére kell csökkenteniük a kapacitásukat, és mindössze csak az ülő vendégeket szolgálhatják ki. Ezen felül legkésőbb este 11-kor minden vendéglátóegységnek be kell csuknia a kapuját azzal a feltétellel, hogy az utolsó vendéget egy órával a zárás előtt engedhetik csak be.

A boltoknak is legkésőbb este 10-kor be kell csukniuk, ezen felül a rendezvényeknek továbbra is hat főben maximalizálják a létszámát, legyen szó zárt vagy nyílt, magán vagy közösségi térben tartott rendezvényről.

A lépésre egyébként azért kényszerültek a madridi hatóságok, mert az elmúlt pár hét során meredek emelkedésnek indult a koronavírus-fertőzöttek napi száma a spanyol fővárosban. Ha az összesített adatokat nézzük, Spanyolország 778 607 koronavírus-fertőzöttet vett nyilvántartásba, akik közül 31 973 ember vesztette életét.

Kapcsolódók

Kimaradt?