Extázis japán módra – megnyílt az Új Kriterion Galéria új kiállítása

Japán erotikus metszeteket tár a közönség elé a csíkszeredai Új Kriterion Galéria csütörtkön megnyílt kiállítása. Az Ecstasy című tárlat anyagát a metszetek mellett három hazai kortárs művész, Alexandru Rădvan, Részegh Botond és Laurian Popa rajzai teszik teljessé.

A 17. századtól ismert japán erotikus metszet, a shunga adja az Új Kriterion Galéria legújabb kiállításának gerincét. A bemutatott művek a 19. század végén, és a 20. század elején készültek – mondta el a kiállításról Részegh Botond, a galéria művészeti vezetője. „Ez egy nagyon népszerű műfaj volt Japánban. Míg nálunk szinte demonizálták az erotikát, addig ott éppen fordítva volt” – jegyezte meg a képzőművész.A szerző felvétele

A kiállítás megnyitóján elhangzott az az érdekesség is, hogy a japán családokban annak idején hagyományosan, nagy becsben tartott, 12 metszetet tartalmazó albumokban őrizték a shungákat, amelyek nem voltak önálló képek, mindig összefűzött formában jelentek meg. A harcba, háborúba induló japán férfiak ezeket a családi albumokat vitték magukkal otthonról.

Részegh Botond kiemelte: a hagyományos technikával készült alkotások mindegyike fametszet, amelyek nyomtatása rendkívül időigényes és precíz munkát igényel. A művészeti vezető hangsúlyozta: valóságos technikai bravúr egy-egy metszet elkészítése és kinyomtatása.

A Meiji korszakból (1868-1912) származó japán erotikus metszeteket, valamint a shunga által megihletett kortárs művészek alkotásait is felvonultató tárlat kurátora Ioan Paul Colta. A kiállítás április 10-éig tekinthető meg az Új Kriterion Galériában (Csíkszereda, Petőfi u.4.).

Kapcsolódók

Kimaradt?