Az idősebbek bizonyára emlékeznek még a román kommunista rendszer utolsó éveire, és talán annál is inkább, a rendszer bukásának napjaira. Ráadásul, a bukást rögtön követő eseményekről élőben értesültünk a tévéből. Ehhez képest, a rendszer összeomlását megelőző napok relatív csendben teltek országszerte, Temesvárt kivéve. A temesvári tüntetéseket és a tömegbelövetést bármennyire is igyekezett a hatalom titokban tartani, a nagyobb városok figyelmesebb polgárai hallottak róla (például a nemrég beszántott Szabad Európa Rádió híreiből). Mindeközben Bukarest élte hétköznapjait és a december 22-ikei nagygyűlésre készült, de valami lógott a lebegőben.

Bogdan Mureșanu az Anul nou care n-a fost (kb. Az újév, mely nem volt) című tragikomédiája hat bukaresti személy és környezetük sorsát követi december 22-ikét megelőzően. A tévés rendező, egyetemista fia, aki Jugoszlávia felé készül szökni, a színésznő, a kilakoltatott idős hölgy (mert a házát lebontják, helyére tömbházak épülnek), a fia, a titkosszolgálatis, a gyári munkás mind olyan helyzetekbe kerülnek, amelyekben közvetlenül vagy közvetetten a rendszer áldozatai. A rendezőnek el kell tüntetnie egy felvételről (videókazettáról) a disszidált és Ceaușescut bíráló színésznőt, és ha nem sikerül teljesítenie szilveszterig (ugyanis szilveszteri műsorról van szó), ki tudja milyen megtorlás éri. Fia jó ideje már szervezi a szökést és szülei tudta nélkül, másodmagával indul a veszélyes útra, át készül úszni a Dunán. A színésznőnek helyettesíteni kell a disszidált kartársnőt a tévéműsor újra felvett képkockáin, viszont a feladat erkölcsi dilemma elé állítja. Az idős hölgy szívszaggatóan búcsúzik a házától, bútorai javarészét még ott is kénytelen hagyni, mert nem férnek a kiutalt kicsi tömbházlakásban, és fia, a titkosszolgálatis, rezzenéstelen arccal, kiürült lelkiismerettel nógatja az anyját „kötelessége teljesítésére”. A munkás, aki segít a hölgy költöztetésében, egészen addig nincs veszélyben és nem is tűnik veszélyt jelenteni a rendszerre, amíg hatéves kisfia egy postán feladott levelében azt nem kívánja a télapótól, hogy teljesüljön apja régi vágya, azaz haljon meg Nicu bácsi (azaz Ceaușescu).

A hat történetet lassan építi az író-rendező Mureșanu, a szinte problémának sem minősülő apró tévés utómunka esetével indít, a végén viszont már vér folyik, tömeg lázad, valaki meghal. Alig imbolygó, de azért az általános bizonytalanságot jól érzékeltető kézikamerával rögzíti a jeleneteket (Bíró Boróka operatőr díjazott munkája), a díszlet és kelléktár korhű, a személyes drámákat hitelesen alakítják a színészek. Eleinte kevés gesztus és szó árulkodik a rendszerszintű gondokról, aztán kiderül, hogy a párbeszédek mélyén félelem van, vagy csendes lázadás, a nyilvános cselekvések beletörődést és behódolást, a magányos cselekvések rettegést, türelmetlenséget, a kiúttalan keserűséget fedik fel. A hatalom ekkor már önvédelmi állapotban van, a korábbinál is ésszerűtlenebb elnyomó mechanizmusa minden szereplő életét valamilyen formában végállomásközeli állapotba hozza, amely folyamat nincs híján sem a súlyos tragédiáknak, sem a keserédes vagy (mai szemmel) abszurd humornak.

Bogdan Mureșanu filmjének hősei nem ismerik saját történelmi idejükhöz képest a közeljövőt, nem tudják, hogy mindennek rövidesen vége lesz, személyes apró drámáik ettől nemzetsorsalakító méretet öltenek. Kivéve talán a rendezőét. A többiek viszont tömegeket képviselnek: azokat, akik belehaltak a kitelepítésekbe és a falurombolásba, azokat, akik egy apró gondtalanság miatt börtönbe vagy kihallgatószobába kerültek, azokat, akik szökni próbáltak és tetten érték őket, azokat, akiket rákényszerítettek a hódolatra, s meglakoltak, mert nem voltak rá képesek. És végül azokat, akik a rendszert hivatalteljesítően, emberellenesen kiszolgálták, és elkötelezettségből vagy halálfélelemből saját szeretteiknek okoztak kárt. Mureșanu filmje  Az újév, mely nem volt a 24. TIFF-en a „legnépszerűbb román film” díjjal a zsebében távozik Kolozsvárról, és még egy ideig megtekinthető a Netflix kínálatában.

(Nyitókép forrása: képernyőmentés)