Egy közel száz éves gramofon a hónap tárgya a Csíki Székely Múzeumban

A decemberi hónap tárgya a Csíki Székely Múzeum tulajdonába 2008-ban került His master’s voice (HMV) gramofon. Ez egy fekete rexine bőrrel ellátott HMV 101-es modell, melyet Nagy Britanniában gyártottak 1925-ben. A rajta látható logó pedig a reklámtörténelem talán egyik leghíresebb Jack Russell terrierjéhez, Nipperhez köthető.

A logó a „karrierjét” eredetileg festményként kezdte. Francis Barraud angol festő 1899-ben festette meg Nipper kutyát, aki elmélyülten hallgatja elhunyt gazdája hangját. Ekkor a képen még csak fonográf volt látható, a festményre később került gramofon.

Az eredeti képen a hang egy cilinderes fonográfból jön, egy fekete tölcséren keresztül. Mivel a korszak angol fonográfgyártói semmilyen érdeklődést nem mutattak a festmény iránt, Barraud úgy döntött, feldobja a színeket egy réztölcséres, modern gramofonnal. A biztonság kedvéért kölcsönkért egyet William Barry Owentől, az éppen akkor létrehozott londoni Gramophone Company amerikai alapítójától. Owen figyelmét felkeltette az alkotás és megvásárolta a képet, amit a nagyközönség így először a cég 1899-ben kiadott téli katalógusának címlapján láthatott.

1901-ben a festmény újabb lépést tett a világhírnév felé, amikor az amerikai Victor Talking Machine Company azzal a szándékkal vásárolta meg, hogy gramofonjain és lemezein logóként használhassa. A gyártó az összes gramofonján és lemezén feltüntette a logót, az újsághirdetéseiben pedig arra biztatta az olvasókat, hogy „keressék a kutyát”.

A His master’s voice később a gramofon mellett rádió, és más híradástechnikai eszközök márkajelzése is lett.

A gramofon megtekinthető a múzeum jegypénztárában keddtől vasárnapig, naponta 9 és 17 óra között.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?