Csütörtökön kezdődik a kolozsvári Untold fesztivál

Naponta közel százezer emberre számítanak | Fotó: Untold Facebook-oldal

Csütörtökön kezdődik és vasárnapig tart a kolozsvári Untold fesztivál, Európa egyik legjelentősebb könnyűzenei seregszemléje.

A szervezők közlése szerint már alig kaphatók jegyek a fesztiválra, amelyre napi 98 ezer belépőt vásároltak meg. A hetedik Untold fesztivál nyolc színpadán csütörtök délutántól követik egymást a fellépők.

A stadionban felállított nagyszínpadon olyan neves előadók állnak a közönség elé, mint David Guetta, Dimitri Vegas & Like Mike, Steve Aoki, J Balvin és mások. A sorozatot a német Claptone showja nyitja, mely keretében mintegy száz táncos lép színpadra álarcosbált megjelenítve. Az előadásokat a nagyszínpad melletti 700 négyzetméteres led-képernyő teszi látványossá.

A szervezők arra számítanak, hogy a hetedik Untold fesztivál a járvány előtti utolsóhoz hasonlít majd a méreteiben és sikerességében. A fesztivált tavaly is megszervezték, kihasználva, hogy a koronavírus miatt Európa legtöbb könnyűzenei seregszemléje elmaradt. Akkor több mint száz országból 265 ezren vettek részt rajta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?