Ciolacu: Moldova köztársaságnak az EU-ban van a helye

A Moldovai Köztársaságnak az Európai Unióban van a helye, Romániának pedig kötelessége támogatni ezen az úton - jelentette ki Chişinăuban Marcel Ciolacu.

A képviselőház elnöke vezette alsóházi bizottság kétnapos látogatásra érkezett hétfőn a Moldovai Köztársaságba, az ottani parlament elnöke, Igor Grosu meghívására.

A parlament épületében tartott sajtótájékoztatón Ciolacu rámutatott, a Moldovai Köztársaság számára nincs más fejlődési út, mint az EU-hoz való csatlakozás, és Romániának segítenie kell ebben. "Ez nem szívesség Románia részéről, hanem kötelesség" - nyomatékosította, hozzátéve, ennek érdekében az elkövetkezőkben intenzívebbé akarják tenni az együttműködést a két parlament között.ű

Az ukrajnai háború és a regionális biztonsági környezet kapcsán feltett kérdésre a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke leszögezte, meglátása szerint Moldovának nem katonai segítségre van szüksége, hanem a határok megerősítésére, és Romániának még nagyobb szerepet kell vállalnia ebben. „Pontosabban fogalmazva Románia pajzsként szolgál a Moldovai Köztársaság számára, és ennek így is kell maradnia” - fogalmazott.

Igor Grosu a sajtótájékoztatón elmondta, a határforgalom gördülékenyebbé tételéről, továbbá gazdasági, energetikai, egészségügyi és az infrastruktúrával kapcsolatos témákról egyeztettek a román küldöttség tagjaival. Abban is megállapodtak, hogy a két ország parlamentje tartani fog egy együttest ülést Chişinăƒuban.

Maia Sandu és Marcel Ciolacu Marcel Ciolacu Maia Sandu államfővel és Natalia Gavriliţa miniszterelnökkel is találkozott moldovai köztársaságbeli látogatása során. 

Kapcsolódók

Kimaradt?