Csütörtökön elrajtolt a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek idén Szvetlana Alekszijevics Nobel-díjas fehérorosz író a díszvendége. A Nemzeti Táncszínházban rendezett ünnepélyes megnyitó keretében került sor a díjátadóra. Az idei Nemzetközi Könyvfesztivált Tóth Krisztina József Attila-díjas író, költő, műfordító nyitotta meg.

Tóth Krisztina ünnepi beszédében kitért arra, hogy napjainkban kitüntetett szerepe van az írott szónak, főleg olyan körülmények között, hogy írókat támadnak, börtönöznek be szerte a világon, kiemelve a Salman Rushdie-t ért késsel elkövetett merényletet. Szerinte jelenleg író és olvasó együtt keresi a választ arra, hogy milyen időket is élünk tulajdonképp, erre a kérdésre pedig a válasz az elbeszélt történetekben rejlik, még ha ezek a történetek nyugtalanítóak, vagy egyenesen rémesek is. Az írók azok, akiknek munkája ilyen vészterhes időkben ismét kiemelt szerephez jut, hisz ők azok, akik az írással a felejtés és a múlandóság ellen küzdenek.

Arról, hogy miért kell ezekben a válságos időkben megtörténő rémes dolgokat leírni, Tóth Krisztina úgy vélekedik, hogy azért mert mindannyiunknak közünk van mindenhez: közünk van Csernobilhoz, de közünk van az ukránokhoz, a háború elől menekülőkhöz, és közünk van a leírt történetek által leleplezett titkokhoz és félelmekhez. Szvetlana Alekszijevics Csernobili ima című műve kapcsán felidézte azt a részt, amelyben arról van szó, hogy a halálos sugárfertőzést kapott tűzoltó özvegyének kiutaltak egy házat Kijevben, ezt követően pedig feltette a kérdést, hogy vajon áll-e még az a ház Kijevben, és ha az az asszony még él, akkor minden bizonnyal el kellett onnan már menekülnie, ez pedig szintén bizonyítja, hogy a világnak eme szegletében a történetek ismétlődnek, mindig megtörténik újra és újra ugyanaz, itt pedig fontos szerepet kap az írók igazsága, hisz valószínű, hogy már csak ez nyújthat védelmet a további katasztrófák ellen.

Háy János személyes hangvételű laudációjában megrázó példán keresztül szemléltette, hogy az elhallgatás hova vezetett világunkban. „Az én nagyapám nem ölt embert. Az osztálytársaim is azt mondták, hogy az ő nagyapjuk nem ölt embert. Akkor mégis hogy halt meg ez a sok ember, ha senki se ölte meg őket?” – tette fel a kérdést Háy a háborúban történt borzalmak elhallgatása kapcsán, folytatva azzal, hogy a férfiak azokról az évekről sose beszéltek, külön vagy együtt hallgattak azokról az időkről, de ez épp oda vezet, hogy az emberiség kénytelen évszázadokon keresztül letenni ugyanazt a téglát, mert amint valami felépül, újra meg újra nekirontunk és leromboljuk.

Szvetlana Alekszijevics műveit a jól meghozott döntések mintáiként jellemezte beszéde elején és a háborús elhallgatás példáján keresztül rávilágított arra, hogy mennyire fontos elmesélni ezeket a történeteket, Alekszijevics pedig könyveiben megtalálta a módját, hogy többnyire a nők szemszögéből meséltesse el a különböző korokban megtörtént borzalmakat. Végül köszöntötte a fesztivál díszvendégét, hangsúlyozva, hogy nagyon fontos a munkássága, „fehérek között fehéroroszként itt vagy közöttünk és mesélsz nekünk” – zárta laudációját Háy.

Ezt követően Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely és Dr. Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöke átadta a Budapest Nagydíjat Szvetlana Alekszijevicsnek.

A Nobel-díjas fehérorosz író a díjátadó után egy pódiumbeszélgetés keretében válaszolt M. Nagy Miklós József Attila-díjas műfordító kérdéseire.

A beszélgetésen szó volt a háború utáni évekről, aminek kapcsán Alekszijevics felelevenítette, hogy abban a faluban, ahol felnőtt, többnyire csak nők maradtak életben, akik viszont nem a gyűlölet, hanem a szeretet hangján szólaltak meg, ez pedig meghatározó volt későbbi munkássága szempontjából. Arról, hogy női íróként, aki túlnyomórészt női szemszögből jeleníti meg a történeteit, azt mondta, hogy a kezdetektől fontos volt számára, hogy nőket szólaltasson meg, mivel azt tapasztalta, hogy a férfiak elfojtják történeteiket, ugyanakkor ezt az elvárást támasztják a nők irányába is. Ez sokáig jellemző volt az irodalomra is, hisz sokáig nem igazán voltak jelen nők ezen a területen.

A beszélgetésen nyilván terítékre került a jelenleg zajló orosz–ukrán háború is, a konfliktus kontextusában pedig M. Nagy Miklós az író Putyin rezsimjéről alkotott véleményére volt kíváncsi. Alekszijevics elmondta, hogy három évtizeddel ezelőtt talán túl optimisták voltak a szovjet birodalom összeomlását illetően, ugyanis akkor csak látszólag köszöntött be a boldog fogyasztói társadalom kora, de valójában azok a szovjet birodalmi törekvések, amelyek újraéledésének ma tanúi vagyunk, a felszín alatt mindig is ott voltak. Ezt követően rátért a hazájában, Fehéroroszországban uralkodó állapotokra, hangsúlyozva, hogy diktatúra van, de Putyin támogatása nélkül a jelenleg is regnáló Lukasenka rég megbukott volna.

Alekszijevics egyébként már második alkalommal kényszerült emigrálni, ennek kapcsán pedig elmondta, hogy két félbemaradt kézirat maradt otthonában, ezeket a műveket viszont valószínűleg sosem fogja befejezni, mert a megváltozott környezet miatt képtelen ezeken dolgozni. Meggyőződését fejezte ki, hogy a látszat ellenére az ellenállás nem szűnt meg Fehéroroszországban, talán annyi történt, hogy jelenleg nem kerül sor látványos utcai megmozdulásokra a szigorú büntetési tételek miatt, de akadnak olyan fiatalok, akik börtönt kockáztatva felemelik hangjukat a rendszer ellen, ez pedig annak a bizonyítéka, hogy a társadalom nem akar elmenekülni, ez pedig bizakodásra ad okot.

Az ünnepi megnyitón beszédet mondott még Görözdi Judit irodalomtörténész, a Szlovák Tudományos Akadémia Világirodalmi Intézetének igazgatója, aki a díszvendég Szlovákia képviseletében szólalt fel. A 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál gazdag irodalmi és kulturális programkínálattal, valamint könyvvásárral várja a látogatókat a budapesti Millenáris Park egész területén.