Botrányt okozott öltözékével Roger Waters, a berlini rendőrség eljárást indított ellene

Eljárást indított a német rendőrség Roger Waters ellen, amiért náci stílusú egyenruhát viselt berlini koncertjén. A németországi törvények szigorúan tiltják a náci jelképek használatát, ugyanakkor előadóművészi alkotások esetében engedélyezett.

Fotó: Roger Waters Facebook-oldala/Kate Izor

A Pink Floyd együttesének alapítója nagy botrányt kavart májusi koncertjével, amiért viselete a náci egyenruhát idézett, a kivetítőn pedig a Bergen-Belsenben megölt Anna Frank neve és képe után az izraeli katonaság egy bevetése során lelőtt Shireen Abu Akleh, palesztin-amerikai újságíró neve és képe jelent meg.

„Gyűlöletfelkeltés gyanúja miatt indítottunk vizsgálatot, mivel a színpadon viselt öltözéke alkalmas lehet a nemzetiszocialista rezsim dicsőítésére és megzavarhatja a köznyugalmat. Viselete hasonlít az SS-tisztekéjére” – idézte a hatóságok sajtószóvivőjét az AFP. Hozzátették: a nyomozati eljárás lezárulta után az ügyet továbbítják az ügyészségnek, akik a folytatásról döntenek majd.

A 79 éves, legendás brit zenészt hevesen bírálta az izraeli külügyminiszter is, aki úgy ítélte meg, hogy Waters „besározta Anna Frank és a holokauszt során megölt hatmillió zsidó emlékét”. „Waters a nácikhoz akarja hasonlítani Izraelt, napjainkban ő a zsidók egyik legnagyobb bírálója” – írta Twitter-bejegyzésben Irazel ONU-nagykövete Danny Danon is.

Waters valóban többször hangot annak, hogy nem ért egyet Izrael palesztinokkal szembeni politikájával, ugyanakkor az antiszemitizmust elítéli, koncertje kapcsán hangsúlyozta: az csak színház, parádé.

Németországban legközelebb május 28-án, Frankfurtban lép színpadra. Koncertjét korábban a hatóságok törölték, de a döntés ellen sikeresen fellebbezett a bíróságon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?