Bábok Múzeuma: a sokszínű felhozatalt szerették volna idén megmutatni a közönségnek

Megnyílt a Puck Bábszínház kiállítása szerdán délelőtt a Kolozsvári Művészeti Múzeumban. A a Bábok Múzeuma című tárlatot 17. alaklommal szervezik meg, célja, hogy betekintést engedjen kicsiknek és nagyoknak egyaránt a bábszínház kulisszái mögé, hogy közelebbről megvizsgálhassák kedvenc szereplőiket.

A Bábok Múzeuma 2023-ban tizenhetedik alkalommal tárja az érdeklődők elé bábszínház szereplőit és díszleteit. Csog Brigitta, a Puck Bábszínház magyar társulatának irodalmi titkára elmondta, az eredeti koncepció az volt, hogy a közönségnek az elmúlt évad termését mutassák be. „Gyakorlatilag ez egy saját mini évada a báboknak, tehát ide egy szelekció alapján kerültek, amelyet Elena Ilaș, a Puck Bábszínház díszlettervezője és a kiállítás koordinátora válogatott össze. A fő koncepció valóban az, hogy megmutassuk a bábokat, amik a frissen bemutatott előadásainknak a bábjai, díszletei, ezek mellett pedig láthatók az előadások plakátjai és néhány fotó az előadásból, de az ezekről készült felvételeket is meg lehet tekinteni itt” – jelentette ki.

Fotók forrása: a szerző felvétele

„Idén még az is szempont volt, hogy megmutassuk a bábszínháznak a diverzitását, úgy bábos technikák szempontjából, mint az anyagfelhasználás szempontjából. Láthatunk marionetteket, asztali bábokat és árnyjátékot is” – tette hozzá Csog Brigitta. A kiállított bábok az elmúlt évek előadásainak szereplői, a magyar tagozaton a Ludas Matyi, amelyet 2023 áprilisában mutattak be, valamint az Árnyak háza, melyet 2022-ben. A román tagozat előadásainak bábjai közül megtekinthetők a Don Quijote (2022) és A derék kismanó (2019) szereplői.

Idén az ideiglenes kiállítások termében, a bejárattól balra található teremben látogatható a Bábok Múzeuma. A tárlatot július 19-étől, szerdától a Kolozsvári Művészeti Múzeumban tekinthetik meg az érdeklődök. A tárlat egészen augusztus 6-ig látogatható a múzeum nyitvatartásának függvényében, szerdától vasárnapig 10.00-17.00 óra között.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?