Nagyenyed közössége felemelő és meghitt eseménysorozattal tisztelgett az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt. A forradalom előestéjén, csütörtökön, a római katolikus templomban, pénteken délelőtt pedig a Bethlen Gábor Kollégiumban szerveztek megemlékezést.

 Az Árpád-házi Szent Erzsébet római katolikus templomban tartott ünnepség és az azt követő fáklyás koszorúzás méltó emléket állított a szabadságért hozott áldozatoknak.

A megemlékezés a Bethlen-kollégium Szabó Zsombor által vezényelt vegyeskara, a Chorus Princeps lélekemelő előadásával vette kezdetét, amely megadta az este ünnepélyes alaphangulatát.

 A megemlékezés keretében Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze mutatta be 1956, TE CSILLAG című verses-zenés előadását. A színvonalas műsor az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc erdélyi vonatkozásait idézte fel, különös tekintettel azokra a csoportosulásokra, amelyek szolidaritást vállaltak a magyarországi forradalommal, valamint az erdélyi magyar értelmiségieket és fiatalokat sújtó megtorlásokra. Az előadó egyszersmind utalt azokra az 56-os forradalmárokra is, akikkel személyesen sikerült találkoznia.

Marosán Csaba rámutatott: 1956 egy olyan történelmi esemény a magyar nép életében, ami a mai napig meghatározza sorsunkat. Ám nemcsak Magyarország történelmében volt az október 23. egy fontos mérföldkő, hanem világtörténelmi szempontból is meghatározóvá vált, hiszen ez volt az első igazán nagy repedés a kommunista blokk falán. Marosán Csaba előadása az ’56-os forradalom egy kevésbé ismert oldalára világított rá: a szabadságharchoz kötődő erdélyi csoportosulások ténykedését és a vezetőikkel, tagjaikkal szemben végrehajtott megtorlásokat mutatta be. Ebben a vonatkozásban felidézte a kolozsvári és a temesvári egyetemisták törekvéseit, és elmagyarázta, miként jöttek létre ötvenhatos ösztönzésre komolyabb diákszervezetek Erdélyben, amelyek a nemzeti hagyományok ápolását, a magyar nemzeti öntudat ébrentartását tűzték ki célul. Sepsiszentgyörgyön a Székely Ifjak Társasága (SZIT); Brassóban a Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (EMISZ), és ilyen volt a Fekete kéz (Szászrégen, Marosvásárhely), illetve a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetség (SZVISZ).

Az előadás középpontjában a haza, a hit, a kitartás és a helytállás gondolata állt. A történelmi eseményeket a magyar irodalom nagyjainak versei tették személyessé: a költészet eszközeivel sikerült felidézni a szabadságvágy, az áldozatvállalás és a nemzeti összetartozás üzenetét. Marosán Csaba előadása így nemcsak a múlt tragikus eseményeire emlékeztetett, hanem arra is, hogy az 1956-os hősök bátorsága és szabadság iránti elkötelezettsége ma is fontos erkölcsi örökségünk.

Az előadást a Czirják Ottó érseki titkár és kollégiumi vallástanár által celebrált ünnepi szentmise követte, amelynek zárásaként a jelenlévők a Chorus Princeps vezetésével közösen énekelték el a Himnuszt, kifejezve nemzeti összetartozásunkat és a hősök iránti múlhatatlan tiszteletünket.

Az eseménysorozat legfelemelőbb mozzanataként a résztvevők a templomból az emlékműhöz vonultak át a koszorúzási ünnepségre. Köszöntőjében Lőrincz Helga államtitkár kihangsúlyozta: „A 70 év távlatából is csillog az 1956-ban gyújtott fény! A szabadság vágya emberi lennünk alapja, mindekori harcok tétje volt és lesz. Az ‘56-os mozgalom egész kelet Európa álma volt, egy álom, amely sajnos csak 34 év után valósulhatott meg. Nem az eltökéltség és az áldozat nem volt elég nagy, a környező államok nem tudtak kellő gyorsasággal reagálni, a mozgalmat átvenni. Mi, a jelen emberei, hálásak vagyunk, mi élvezhetjük a szabadságot. Dolgunk van azonban: meg kell őrizzük! Ez nem jelent mást, mint közösségeinkben aktívan hozzájárulni az egység, az építkezés munkájához”- mondta.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Kőrösi Viktor Dávid vezető konzul. A Chorus Princeps tagjai fáklyákkal a kezükben állták körül az enyedi börtönben kínszenvedett kommunizmus áldozatainak emlékhelyét, így a jelenlévők a lobogó lángok gyűrűjében hajthattak fejet a szabadságharc áldozatai előtt.

A szabadság ára – a nagyenyedi diákok az 1956-os forradalom hőseire emlékeztek

A félelem, az elnyomás, a bátorság és a szabadság utáni vágy állt a középpontjában annak a megemlékező előadásnak, amellyel a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium IX. B osztályának diákjai idézték fel az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeit. A fiatalok 2026. október 23-án, péntek délelőtt a kollégium udvarán mutatták be műsorukat. A tanulókat Iacob Lidia-Blanka osztályfőnök és Lészai Róbert iskolalelkész készítette fel. A történelmi tényeket megrázó emberi sorsokkal, versekkel, zenével és színpadi jelenetekkel ötvözték, felidézve a forradalom hőseinek áldozatát és a szabadságért folytatott küzdelem máig érvényes üzenetét.

Az előadás a diktatúra mindennapjainak bemutatásával kezdődött. A rendszer abszurditását és az emberek szabadságának korlátozását érzékeltető, ironikus párbeszéd már az első percekben rámutatott arra, milyen világban kellett élniük azoknak, akik gondolkodni, beszélni és szabadon véleményt nyilvánítani mertek. A feszültséget fokozó zene és a koreografált jelenetek után a diákok a megtorlások, a kihallgatások és a fogság kegyetlen valóságát idézték fel.

A börtönök és internálótáborok világát megjelenítő jelenetekben a kiszolgáltatottság, az embertelen körülmények és az emberi méltóság megőrzésének nehézsége került előtérbe. A szereplők a foglyok vallomásain keresztül mutatták be a nélkülözést, az éhezést, a megaláztatást és a besúgórendszer működését. A botokkal kialakított színpadi tér, a komor hangulat és a felolvasott szövegek a szabadságuktól megfosztott emberek szenvedéseit tették átélhetővé. A jelenet végén az internálótáborokkal kapcsolatos államtitokra és a hallgatás kikényszerítésére vonatkozó nyilatkozat hangzott el, érzékeltetve a diktatúra félelemre épülő működését.

A megemlékezés következő része a szabadságvágyat és a forradalom kitörésének reményét állította középpontba. A bizonytalanságot, a nélkülözést és a mindennapi félelmet felidéző vers után elhangzott a kérdés: ki a szabad ember? A válasz a szeretetben, az emberi kapcsolatokban és a másik ember tiszteletében jelölte meg a szabadság egyik legfontosabb feltételét. A zászló magasba emelése, a zene és a tánc, majd a szereplők közös kiáltása – „Forradalom!” – a felgyülemlett feszültség kitörését, a remény megszületését és az összefogás erejét fejezte ki.

A történelmi események felidézése során a diákok az 1956. október 23-án kezdődő forradalom kibontakozásáról, a Nagy Imre vezette kormány intézkedéseiről, majd a november 4-én meginduló szovjet támadásról beszéltek. A szabadságharc leverését követő megtorlás és a tömeges emigráció bemutatása világossá tette, hogy a forradalom bukása nem jelentette a szabadság eszméjének végét. A szereplők a bátor kiállás és az emberi méltóság jelentőségét hangsúlyozták, felidézve a hősök emléke előtt tisztelgő latin jelmondatot is: Gloria victis! – Dicsőség a legyőzötteknek!

Az előadás egyik legmeghatóbb mozzanata a hazájukat elhagyni kényszerülők sorsának megjelenítése volt. A bőrönddel távozó szereplő szavai egyszerre fejezték ki az elszakadás fájdalmát és az otthon magukkal vitt emlékeinek erejét. Az erdők, a hegyek, a madárdal, az anyanyelv és a szabadság jelképe mindazt megtestesítette, amit a menekülőknek maguk mögött kellett hagyniuk. A lyukas zászló és a megtépázott dicsfény képe a forradalom leverésének tragédiáját sűrítette magába.

A záró jelenetek azoknak állítottak emléket, akik az országban maradtak, és akiknek a forradalom utáni években is viselniük kellett a megtorlás, a veszteségek és a félelem terhét. A megszólalások a túlélés nehézségeiről, a szabadságba vetett hit megőrzéséről és az áldozatok személyes tragédiáiról szóltak. A diákok arra is ráirányították a figyelmet, hogy a történelmi eseményeket nem lehet pusztán győzelmek és vereségek mentén értékelni: az emberi életek, az elveszített álmok és a családok sorsa ugyancsak hozzátartozik a történelemhez.

A megemlékezés végső üzenete mégis a hősiesség és az emlékezés fontossága volt. Hetven év távlatából az 1956-os forradalom arra emlékeztet, hogy egy nemzet a túlerővel szemben is képes kiállni saját szabadságáért, méltóságáért és jövőjéért. A IX. B osztály tanulóinak előadása azt példázta, hogy a történelem nem csupán a tankönyvek lapjain él: a személyes sorsokon, az emlékezésen és a fiatalabb nemzedékek felelősségvállalásán keresztül válik a jelen részévé.

A megemlékezés a Himnusz közös eléneklésével zárult.