Lövétei Lázár László költő, műfordító, szerkesztő kapta meg idén a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat díját, amelyet hétfő este, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán adtak át.

A meghívottról Horváth Benji költő mondott laudációt. Méltatásában így írt a díjazottról: „Úgy szólalj meg, mint a költő, aki feketemunkás;/ úgy szólalj meg, mint a feketemunkás, aki költő;/ úgy szólalj meg, hogy ne szólalj meg – hadd őket beszélni;/és ha már hagytad, és meghallgattad, úgy szólalj meg, hogy el ne halkuljanak…”.

Miután Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője átadta a Kemény Zsigmond-díjjal járó oklevelet, Lövétei Lázár Lászlóval Mărcuțiu-Rácz Dóra, a Helikon szerkesztője beszélgetett. „Bemutatásából” megtudtuk, hogy a díjazott kamaszkorában sok verset írt, először gépészmérnökire felvételezett, majd csak később kezdte el a bölcsészkart. Lövétei Lázár László ehhez hozzátette: mindig is érdekelte az irodalom, ám későn kezdődött a pályája, és „sok-sok idő kellett, amíg bemerészkedett a Helikon szerkesztőségébe”, de akkor nagyon hamar követték egymást a versek, és nagyon sokat írt.

A beszélgetésen arról is szó esett, hogy milyen különbségeket tapasztalt a költő Erdélyben, illetve hogyan látja a magyarországi vagy budapesti kortárs költészet helyzetét, mekkora az átjárás. Mint fogalmazott, szerinte most is ugyanaz a helyzet, mint ’96-ban, „dolgozni kell sokat, folyamatosan küldeni a kéziratokat a szerkesztőségekhez, ez a titka mindennek”. Ugyanakkor hozzátette: Pesten azért kicsit „könnyebb észrevetetni magad”, ez tagadhatatlan, de ha „nincs vers mögötte”, akkor nem ér semmit az egész, mivel maximum „egy futtatott név leszel”. Szerinte a legfontosabb az, hogy sokat dolgozzanak a fiatal költők, írók, mert ez a fejlődés útja.