Átadták Csíkszentgyörgyön a felújított Gál Sándor-házat

Fotók: Farkas EndreElkészült és hivatalosan is átadták Gál Sándor egykori honvédtábornok újjáépített szülői házát Csíkszentgyörgyön. A községháza közelében álló épület eredeti formáját kapta vissza és a közösséget fogja szolgálni.

Nem volt kegyes az időjárás a Csíkszentgyörgyi községháza szomszédságában összegyűlt ünneplőkhöz. A község szülöttje, Gál Sándor honvédtábornok újjáépített szülői házának avatóját hideg, téli eső tette vacogóssá. Ez azonban nem vette el a kedvét a község lakóinak és a távolabbról érkező vendégeknek, akik szívesen viselték a viszontagságokat.

Amint Réti Zsófia, Csíkszentgyörgy polgármestere köszöntőjében kiemelte: hosszú folyamat vezetett addig, hogy a ház újjáépítése után ismét régi pompájában ragyogjon. A módos gazdák által emelt épület a maga korában is kiemelkedett a falu építményei közül, hiszen ritka volt az öt helyiségből álló ház abban az időben. Amint a községvezető felidézte, az épület hosszú időn át elhanyagolt állapotban volt, majd Daczó Katalin dokumentumfilmje irányította rá a figyelmet, hogy érdemes volna megmenteni az enyészettől az egykori szabadságharcos gyermek- és ifjúkorának fontos helyszínét.Réti Zsófia

Többszöri nekifutásra sikerült elérni a mostani állapotot, először az eredeti helyéről átköltöztették a polgármesteri hivatal melletti területre és önerőből, közösségi összefogással, szakmai partnerek bevonásával próbálták rendbehozni. Végül a vidéki beruházások finanszírozási ügynöksége pályázatának keretében valósították meg a projektet, mondta Réti Zsófia.

„Ez a ház olyan érték a következő nemzedék számára, amelynek üzenete van. Üzenetet kell hordozzon nemcsak nekünk, hanem gyerekeinknek, unokáinknak is. Érezzük magunkénak, töltsük meg élettel és értékeljük, hiszen Gál Sándor csak egy van a magyar történelemben és ő a miénk, csíkszentgyörgyieké” – fogalmazott a polgármester. Hozzátette: helyi szakemberek munkáját dicséri az épület berendezése, a ház építésében is számos helyi mesterember vett részt. Réti Zsófia hangsúlyozta: komoly kihívás lesz a házat élettel megtölteni, ami által a község turisztikai vonzereje is nőhet.

Az összefogás, szolidaritás erejét emelte ki köszöntőjében Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is. Hozzáfűzte: a hagyományos építkezés megbecsülést kíván. „Bízom benne, hogy akik a jövőben építkezni fognak, ügyelni fognak arra, hogy ezt a szép falut itt, a Fiság-mentén továbbra is az épített örökségéről tartsa mindenki számon” – fogalmazott a politikus.

Az átadást a helyi, Gál Sándor nevét viselő általános iskola diákjainak műsora tette ünnepélyesebbé, majd Pál-Vilmos Barna, kászoni főesperes, Csíkszentgyörgyi plébános áldotta meg az újjáépített épületet.

Gál Sándor Csíkszentgyörgyön született 1817. szeptember 21-én és Olaszországban, Nuterinaban hunyt el 1866. június 17-én. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvéd vezérőrnagya. A szabadságharc leverése után a magyar emigráció aktív tagja, és 1860-ban alapító tagja az olaszországi magyar légiónak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?