banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Példamutató kezdeményezés – a Fiságmenti Góbé Piacon jártunk

Traktoros felvonulás, állatsimogató, lovas akrobatikai bemutató, kézműves foglalkozások és szakmai előadások is színesítették a Csíkszentgyörgy községben 2020 óta megszervezett Fiságmenti Góbé Piac menasági kiadását szombaton. A rendezvény célja, hogy népszerűsítse a gazdálkodást és eladási lehetőséget kínáljon a helyi termelők, kézművesek számára. (Fotók: Gábos Albin)

Már korán reggel benépesült a Fiságmenti Góbé Piac menasági helyszíne. Egymás után érkeztek a helyszínre a különböző élelmiszereket és kézműves termékeket kínáló helybéli termelők, berendezték a gyerekfoglalkozások helyszínét és még egy kis juh-karámot is felállítottak a szervezők. A Hargita megyei község vezetősége, Réti Zsófia polgármesterrel az élen, az elmúlt év vége felé határozta el, hogy nagyobb teret és értékesítési lehetőséget kínál fel a helyi termelőknek. Ennek érdekében 2020 decembere óta rendszeresen megszervezik a Fiságmenti Góbé Piacot.

„Az eredeti elképzelésünk az volt, hogy a helyi termelőket segítsük azzal, hogy vásárlókat is vonzunk a piacra és ehhez különböző sport- és kulturális programokat szerveztünk” – mondta el a Maszol érdeklődésére Réti Zsófia, Csíkszentgyörgy független polgármestere. Az elöljáró megosztotta azt is, hogy hagyományosan gazdálkodó településről van szó, így nem maradhatnak el a szakmai előadások, bemutatók sem, hiszen az új ismeretek elsajátítása rendkívül fontos esetükben is.

„Ezért szervezünk fórumokat ahol beszélgethetnek a jelen és jövő kor gazdálkodásáról. Tapasztalt szakemberek osztják meg gondolataikat a gyümölcstermesztésről, vagy éppen a palántanevelésről” – tette hozzá a polgármester. Réti Zsófia kiemelte: több helyi jó példát is fel tudnak már sorakoztatni. Akad a községben, aki a falugazdász hálózat oszlopos tagja, de van sikeres gyümölcs-, vagy virágtermesztő is.Réti Zsófia polgármester

A szombati esemény leglátványosabb része a községbeli gazdálkodók traktoros felvonulása volt, amely során 30 különböző munkagép mutatkozott be a látogatóknak. A traktorok a főutcán vonulva érkeztek meg a helyszínre, ahol kiállítás keretében mindenki kedvére megcsodálhatta őket. Néhány bemutatott gép valódi ritkaságnak számít, akadt a traktorok között több mint 60 éves veterán jármű is. A standokon 10 helyi termelő és 17 kézműves kínálta termékeit, és a látogatókat ellátó büféket is helyből igyekeztek megoldani.

Közösségi élmény

Az önkénteseknek és meghívottaknak nagy üstben rotyogott a gulyás, közben a sátrak alatt különböző alkotások jöttek ki a gyermekek kezei alól. A fafaragás, a gyöngyfűzés, a nemezelés is népszerű volt a népes gyereksereg körében. Aki szerette volna, az arcfestő asztalnál kaphatott „dekorációt”, de lehetőség volt lovaglásra is. A Csíki Anyák Egyesülete is jelen volt.

Mint Réti Zsófia elmondta: az anyukák közösségbe szerveződését is ösztönzik, ezt szerették volna motiválni az egyesület meghívásával. A községvezető kiemelte: az elmúlt hónapokban a polgármesteri hivatal munkatársaiból önkéntesek bevonásával kialakult egy nagyon tevékeny szervezőcsapat, akiknek segítségével sikerül rendszeresen magas színvonalon megszervezni a vásárt.

Az árusokkal beszélgetve kiderült, hogy az eladással sem volt gond, nagy volt a kereslet a termékeik iránt. Mint megjegyezték: a Góbé Piac megszervezéséig csupán Csíkszeredában, a havonta megszervezett termelői vásáron árusíthattak személyesen, ám az, hogy helyben is megtehetik ezt, nagy előny számukra. Ugyanakkor egyelőre széles körben nem hirdették meg ezeket a vásáros alkalmakat, hiszen a járványügyi korlátozások még korlátok közé szorítják a hasonló rendezvények megtartását.

A Fiságmenti Góbé Piacot éves vásárnaptár alapján szervezik meg, méghozzá változó helyszínen, olyan módon, hogy a község minden településére eljusson. Legközelebb augusztus 14-én találkozhat a vásárlóközönség a Csíkszentgyörgy községbeli termelőkkel a bánkfalvi futballpályán.

Világsztárok egymás között A jövő futball-reménységei Fürjtojásból készült termékek

Kapcsolódók

Kimaradt?