Angol nyelvtábor és néptánc edzőtábort tartottak Magyarlapádon

A vasárnap lezárult nagysikerű nemzetközi néptánctábor után nem telepedett rá a csend a Fehér megyei falura, hiszen 2026. július 20. és 24. között két újabb, gyerekeknek és fiataloknak szánt programnak is otthont adott a település.

Az első angoltábort 2023-ban szervezték meg a magyarlapádi RMDSZ-es tanácsosok javaslatára, a szövetség Fehér megyei vezetősége pedig minden évben anyagi támogatást nyújt hozzá.

Az évek során a falubeli gyerekek már hozzászoktak ahhoz, hogy a néptánctábor után nem sokkal ismét együtt lehetnek, ezért már várják is az eseményt. Idén úgy talált, hogy pont a 28. Maros- és Kis-Küküllő Menti Népzene- és Néptánctábor utáni héten került megrendezésre, ezért részt vettek olyan gyerekek is más városokból vagy akár Magyarországról, akik a néptánctáborba jöttek, de – a lehetőséggel élve – tovább maradtak a nagyszüleiknél. Az előző évekhez hasonlóan, a nagyenyedi nyári iskola növendékei is kilátogattak Lapádra, mintegy tizenöten, így a létszám hatvanra szaporodott a helyiekkel együtt.

Foglalkozásokat szerveztek. | A szerző felvétele

A tábor sikeréhez az is hozzájárult, hogy a gyerekek már ismerték az oktatót, Deji-Nagylaki Orsolyát, aki a kezdetektől vezette a tevékenységeket, és aki évről évre egyre ötletesebb dolgokkal áll elő. Természetesen a helyi pedagógusok is besegítettek neki, Gilyén Szidónia igazgatónővel az élen, továbbá Zsiga Emese angoltanár, Demeter Enikő és Köllő Éva tanítónők és nem utolsósorban Bartha Ágnes tanárnő, aki olvasóinknak részletekbe menően beszámolt a teljes programról.

A gyerekeket két csoportba osztották, attól függően, hogy tudnak-e írni vagy sem. Ez alapján a kicsi csoportba az ovisok, elsősök és másodikosok kerültek, a nagyobbak közé pedig a harmadik-hatodik osztályos diákok. Mindkét csoport számára volt egy előre megadott heti téma, amelyet változatos tevékenységekkel ismertek meg, mint énekek, kézműves foglalkozások, feladatlapok, csapatjátékok.

A kicsik az érzékszervekkel ismerkedtek angolul. Hétfőn a látással foglalkoztak, olyan tárgyak felhasználásával, mint szemüveg, nagyító, távcső, kedden szagminták segítségével gyarapították a szaglásra vonatkozó szókincsük. Szerdán a hallás tanulmányozásához sokféle hangszert vettek igénybe, de madár-, állat- és emberhangok fajtáit és milyenségét is vizsgálták. Csütörtökön a tapintáshoz kötődő szavakat különböző sógyurmába rejtett tárgyakkal érzékeltették, péntekre pedig az ízlelés maradt – talán ehhez kapcsolódott a legkedveltebb kézműves foglalkozás, mert meg is kóstolhatták a csokis-kakaós mázt, amivel festegettek.

A nagyok témája – a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadásának 250. évfordulója apropóján – az indiánok és a cowboyok volt. Ebben a csoportban értelemszerűen több feladatlap volt, de nem maradtak el a tanulás szórakoztató formái sem. Minden napra jutott egy mese, egy történet, amit a gyerekek előadtak. Az udvaron az amerikai aranyásókra való utalásként, kincskeresés zajlott, indián mintás sálat készítettek, filmet néztek, és cowboy/country táncokat tanultak.

Pénteken összevonták a két csapatot, így a kicsik lettek az indiánok, a nagyok pedig a cowboyok. A tábor záróakkordjaként, az előző évek gyakorlatához hasonlóan, rövid kis műsorral kedveskedtek a szülőknek, amelyben az angol nyelvtudásban való fejlődésük is demonstrálhatták.

„Nagyon szeretem az élménypedagógiát alkalmazni, mert nagyon hatékony tanulási forma, ráadásul a lapádi iskola nagyon jól felszerelt, így kitűnően lehet dolgozni. Szerencsére, már ismertem a gyerekeket, tudtam, hogy nagyon kreatívak és meg tudják oldani azt, hogy minden nap megjelenítsenek egy mesét a drámapedagógiai módszerrel. A gyermekek fejlődéséről naponta tájékoztattuk a szülőket, a tábor végén pedig közösen tekintettük át az elért eredményeket. A résztvevő gyermekektől és szüleiktől érkezett visszajelzések egyaránt pozitívak voltak, ami megerősítette a tábor szakmai sikerességét és a kitűzött nevelési-oktatási célok megvalósulását” – summázta a tábor oktatója, Deji-Nagylaki Orsolya angoltanár.

Lapádon edzett a tízéves Borsika Néptáncegyüttes

Maros megye legnépesebb, 200 főt számláló gyermek néptánccsoportja sem először táborozott Magyarlapádon. Ezúttal a marosvásárhelyi táncosok nagycsoportja érkezett negyvenkét taggal a Fehér megyei településre, hogy autentikus környezetben fejlessze tudását.

A csapat vezetője, Törzsök Hunor, a Maszolnak elmondta: három évvel ezelőtt jártak Lapádon, a kapcsolat pedig az itteni református lelkipásztorral, Borbándi Andrással való személyes ismeretség révén alakult ki. Feleségével, Zsuzsannával, ismerték az Ethnika Kulturális Alapítvány által szervezett híres néptánctábort is.

A Borsika táncoktatói Törzsök Zsuzsánna és Kovács Szabolcs, akik egyszersmind a Maros Művészegyüttes táncosai, elégedettek voltak a lapádi feltételekkel, de azzal is, ahogyan lezajlott a tábor.

42 taggal érkeztek. | Forrás: Borsika Néptáncegyüttes

Zsuzsánna elmondta: az is lényeges szempont volt, hogy a gyerekek megtapasztalhatták, milyen az, amikor élő népzene és néptánc van a faluban. Plusz pont volt számukra, hogy az egyik este a Pirospántlikás zenekar muzsikált nekik, hiszen nem mindenhol, ahol megfordulnak, találnak hagyományőrző, adatközlő zenekart. Mivel a csoportban van néhány muzsikáló gyerek is, így a Pirospántlikás fellépése után ők vették elő a saját hangszereiket és így folytatták a táncházat.

Nagyon sokat jelentett számukra továbbá a szeretetteljes fogadtatás, a finom ételek és házisütemények, de az is elsődleges szempont volt, hogy a rendezvénycsűr, ahol gyakoroltak, fapadlós, így nem károsultak az ízületeik. A gyerekeknek nagyon tetszett a nyílt tér és az, hogy igénybe vehették a csűr mellett levő műfüves focipályát is.

Az edzőtábor, amelyben a gyerekeket hat vegyes csoportra osztották, jól eltervezett program szerint zajlott. A nap félórás tornával indult, ezután jött a reggeli, majd a kétórás táncgyakorlás. Ebéd után pihentek egy kicsit, majd a délutáni próbák következtek, este pedig közös nótázás, csapatépítő játékok vagy táncház zárta a napot. Szokás szerint, ebben a táborban is volt kvíz-játék a népi ismeretekről. Külön figyelmet érdemel, hogy a csapatoknak el kellett készíteniük a tábori újságot, benne az általuk megalkotott logóval, amely a tízéves fennállásukra utalt, de készítettek például interjúkat a lapádi emberekkel is.

Törzsök Zsuzsánna hozzátette: minden táborban szerveznek táncversenyt is, külön a lányoknak és a legényeknek. Ritmusgyakorlatokat is külön tanítanak nekik, amelyeket be kell mutatniuk az utolsó előtti napon. Ha ezek jól sikerültek, akkor az utolsó reggelen elmaradhatott a torna. Ez a kitétel pedig nagyon stimulálta a gyerekeket, nem csak egyénileg, hanem közösségként is, hiszen mindannyiuknak a közös cél érdekében kellett összedolgozniuk. A lapádi tábor különlegességéhez tartozott az is, hogy az oktatók első este kipróbálták, igénybe veszik-e túlzottan a gyerekek a mobiltelefonjaikat, és mivel ez nem történt meg, kivételesen egész héten maguknál tarthatták.

A táncoktató elmondta: a különböző korcsoportokkal változatos helyeken fordulnak meg, így Marosmagyarón, Székelyvarságon és a Gyimesekben is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?