Kisiskolás koromban történt egy emlékezetes eset, amit azóta sem tudok kiverni a fejemből. Tanító bácsi kérdezte az egyik osztálytársamtól, hogy miért szereti annyira a Winnetou-t. A válasz rövid gondolkodási szünetet követően érkezett, és valahogy így hangzott: azért, mert egy bekezdés sincs benne, amelyikben Winnetou sz@r ember, és ugyanez igaz Old Shatterhand esetében is. A nyolcvanas években járunk ekkor, de előttünk és utánunk generációk egész sora nőtt fel a hős apacs indiánfőnök és az Óhazából érkező német házitanító kalandjain.

Ez valahol nem is csoda, hisz az akkori rendszerben uralkodó állapotokból valóságos menekülést jelentett az elérhetetlen távolságban levő Amerikában játszódó kalandokról olvasni, arról nem is beszélve, hogy May Károly hősei valóban megtestesítették mindazt, ami szép és jó, a Winnetou-könyvekben ábrázolt jellemek egyszerűen csak tökéletesként jellemezhetők. A valóságban maga az író, finoman fogalmazva, nem tartozott épp ebbe a kategóriába, sőt, élete kalandos volt ugyan, de ezek a kalandok nem a Vadnyugaton csiszolták jellemét, hanem meglehetősen földhözragadt módon a német börtönök világában való tapasztalatszerzéshez segítették hozzá.

May Károly 1842. február 25-én látta meg a napvilágot a szászországi Ernstthalban. Népes családba született, tizennegyedik gyerek volt a sorban, és a családi körülményeire leginkább a nyomorúságos jelző alkalmazható. Takácsmester apja sokat verte gyerekkorában, ráadásul egy adott ponton látását is elvesztette, ami aztán csodával határos módon visszatért. Az író később ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy ez az epizód nagyban hozzájárult képzelete szárnyalásához, látása visszanyerése után pedig nagyüzemi módban kezdett olvasni, elsősorban korabeli kalandregényeket. Családja mindent elkövetett annak érdekében, hogy a May-gyerekek kitörjenek a szegénységből, ezért igyekeztek tisztességes szakmák elsajátítására bírni őket. Az ifjú Karl esetében a tanítói pálya mutatkozott a járható útnak, de nagyon gyorsan börtönben találta magát, miután elemelte egy kollégája zsebóráját. Ez az eset nem csak a lecsukást, hanem a tanítói engedély bevonását is eredményezte, ezután több-kevesebb sikerrel magántanítványok oktatásával töltötte idejét. Egyébként Old Shatterhand karaktere is magántanítóként tevékenykedik az Óhazában, nyilván olyankor, amikor nem Winnetou társaságában rója a prérit, hogy igazságot osszon erős öklével és egyedi kivitelezésű Henry-karabélyával. May Károly belesűrítette Old Shatterhand alakjába mindazt, amivé saját maga szeretett volna válni, de a való életben nem sikerült.

Ennél a pontnál pedig a derék vadnyugati kalandor és a nemes jellemű fiatal apacs indiánfőnök sem létezett még, viszont annál inkább a mindennapok része volt a váltóhamisítás, a különböző lopások és csalások, amelyek eredményeképp az ember, aki később Németország minden idők legsikeresebb írójaként lesz ismert, egyelőre visszatérő kliensként élvezte a börtönök vendégszeretetét. Paradox módon ez a csodálatos írói karrier épp a rácsok mögött öltött konkrét formát, mert addigi szárnybontogatásait felváltotta egy határozottabb irányvonal, mégpedig egy börtönlelkész tanácsára a regényírás felé fordult érdeklődése. Ez minden tekintetben jótékony hatásúnak bizonyult, mert May Károly szabadulását követően az írásnak köszönhetően viszonylag gyorsan stabil egzisztenciát teremtett magának. Kiadója segítségével egy drezdai újságnál helyezkedik el szerkesztőként, közben tovább dolgozik regényein, amelyek cselekményei kezdetben a Közel-Keleten és Afrikában játszódnak.

1890-ben fordulópont következik be írói pályafutásában, ugyanis ekkor tekinti meg a Buffalo Bill – civil nevén William Frederick Cody ezredes, vadnyugati kalandor, akinek február 26-án volt születésének 178. évfordulója – utazó vadnyugati cirkuszát, amelynek hatására úgy dönt, hogy jövőbeli írásainak tárgya Amerika lesz. A többi pedig már történelem, mivel az 1893-ban megjelent Winnetou hatására azonnal ünnepelt író lesz. Persze, nem is May lett volna, ha egy apró szélhámosságot nem alkalmaz ennek kapcsán is: a szerző ugyanis korabeli beszámolók szerint vadnyugati ruhában adta elő Old Shatterhand kalandjait, mintha azok vele történtek volna meg. (Itt meg kell említeni a magyar szálat is, mivel egyes vélekedések szerint Old Shatterhand alakját az író Xantus János magyar néprajzkutatóról mintázta, ez viszont nem bizonyított tény). Erről persze szó sem volt, a Winnetou-regények megírásának idején May sosem járt Amerikában, viszont határtalan képzelete és a korabeli beszámolóknak, térképeknek és útleírásoknak köszönhetően az olvasók elé tárult a Vadnyugat világa, amiből kifolyólag senkit sem érdekelt a kritikusok fanyalgása, akik olcsó ponyvaként kategorizálták műveit, hanem szabályszerűen falták a rekordgyorsasággal megjelenő Winnetou-regényeket. May egyébként 1908-ban végül eljutott az Újvilágba, viszont a New York-állambeli Buffalonál tovább nem utazott.

May Károly műveiből több mint 200 millió példány kelt el világszerte, miután több, mint 30 nyelvre fordították le műveit. Német írónak rajta kívül sem előtte, sem utána nem sikerült ez a teljesítmény. Életműve rengeteg kötetre rúg, már-már a Jókai Móréval vetekszik, az első kiadások többsége pedig mai napig látható a Drezdához közeli Radebeul-ban, ahol az író otthona – amelyet stílusosan Villa Shatterhandra keresztelt – múzeumként működik. Ezen kívül látványos vadnyugati gyűjtemény várja a látogatókat, amelyet a szerzőnek annak ellenére sikerült felhalmoznia, hogy Amerikában mindössze egyszer járt. Winnetou kalandjait többször is filmvászonra vitték, ezek közül a legsikerültebb produkciókban Pierre Brice francia és Lex Barker amerikai színész alakítja az apacs főnököt és Old Shatterhandet, a forgatások helyszíneiként pedig az egykori Jugoszlávia varázslatos tárjai szolgáltak. May Károly 70 éves korában, 1912. március 30-án hunyt el a szászországi Radebeul-ban.