A Kárpát-medencébe érkező honfoglalók 25–50 százaléka származott az Urál térségéből. Az útra keltek egy része hátramaradt a Káma folyó vidékén, a kutatások alátámasztják Julianus barát információit.

Tények és hazugságok a magyar őstörténetről címmel tartott előadást a Festum Varadinum keretében Türk Attila régész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Magyar Őstörténeti és Honfoglalás Kori Tanszékének vezetője és Szécsényi-Nagy Anna archeogenetikus, az ELTE HTK Archeogenomikai Kutatóintézetének igazgatója.

„A magyarság őstörténete nem hit kérdése” – szögezte le a Katócz Zoltán régész, a Körösvidéki Múzeum munkatársa által moderált ngyváradi előadás elején Türk Attila. Hozzátette, azért érezte szükségesnek ennek a hangsúlyozását, mivel Magyarország már nem csupán 10 millió labdarúgó edző, hanem 10 millió archegenetikus országa is.

A két szakember egy Magyarország által kezdeményezett nemzetközi kutatási projektet ismertett, melynek során az Urál-hegység déli részén, annak mindkét oldalán feltárt, részben az úgynevezett karajakupovói kultúrához tartozó több mint száz sírból származó mintát hasonlítottak össze kárpát-medencei honfoglaláskori sírokban talált mintákkal (az összesen 120 minta egy része volt csak karajakupovói). A kárpát-medencei honfoglalás kori sírok közül elsősorban azokra koncentráltak, amelyekből keletre mutató, archaikus tárgyak kerültek napfényre. A magyar kutatók anyai és apai leszármazási vonalakat egyaránt vizsgáltak, a Harvard Egyetem szakembereinek bevonásával pedig a teljes genetikai örökítőanyag vizsgálatára is lehetőség nyílt. Kontrollcsoportként olyan sírokból származó csontokat is vizsgáltak, amelyekről biztos volt, hogy nem származhatnak a magyarok őseitől.

Közeli rokon a messzi keleten

„Az eredmények azt mutatják, hogy a 8–10. században ebben a kultúrában az Urál két oldalán élők rokonai voltak azoknak, akik bejöttek a Kárpát-medencébe” – mondja Szécsényi-Nagy Anna. Közeli rokoni szálakat is találtak, egy Celjabinszk melletti temetőbeli minta olyan egyéntől származott, aki másodunokatestvéri szintű rokoni kapcsolatban állt egy személlyel, akinek a maradványaira egy honfoglaláskori kárpát-medencei sírban bukkantak rá.

Tehát az archeogenetikai kutatások azt mutatják, hogy a dél-uráli régió volt a X. században a Kárpát-medencébe érkezők egyik elsődleges származási területe. Az onnan származók tették ki a Kárpát-medencébe beérkező honfoglalók 25-50 százalékát, mondja az archeogenomikai kutatóintézet vezetője. A Maszol kérdésére kifejtette, hogy honfoglalók jelentős részét adó karajakupovói kultúra mai leszármazottainak leginkább a baskírok és a tatárok tekinthetők, azonban ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy az azt alkotó akkori emberek úgy néztek ki, mint napjaink baskírjai és tatárjai.

Ebből a kutatási eredményből közvetlen nyelvészeti következtetéseket levonni nem lehet, szögezte le Szécsényi-Nagy Anna, azonban nem lehet elsiklani afölött, „ha három tudományos terület, a régészet, az archeogenomika és a nyelvészet vektorai egy irányba mutatnak”.

A biológiai közösség nem jelent nemzeti közösséget, hangsúlyozta Türk Attila, nem arról van szó, hogy a vizsgált dél-uráli kultúrában mindenki magyarul beszélt volna, magyarnak tartotta volna magát. A magyarság, akárcsak minden más nemzeti identitás, egy modern szociológiai fogalom, hangsúlyozta a PPKE oktatója.  

A korábbi archeogenetikai kutatások  tisztázták azt is, hogy a 14. században a Káma folyó térségében élt egy népcsoport, amely rokoni kapcsolatban állt a honfoglaló magyarsággal. „Ezzel a Julianus-sztori eldőlt” – jelentette ki Türk Attila.

Kapcsolódó

Nagy pofont kapott a hun-magyar rokonság és a kettős honfoglalás elmélete

A honfoglalók nem álltak rokonságban a hunokkal, ugyanakkor az archeogenetikai kutatás megerősítette a keleten maradt magyarok egykori létét, akikkel Julianus barát találkozott.    

magyar őstörténet honfoglalás honfoglalók hunok kettős honfoglalás

Elmondása szerint immár biztosra vehető, hogy a honfoglalók valamikor a 8.-9. században indultak el nyugat felé a Dél-Urál térségéből, egy részük azonban hátramaradt, róluk írt Julianus barát. „Lehet, hogy többen maradtak, mint ahányan eljöttek” – veti fel a lehetőséget a szakember. A régészeti leletek alapján az is egyértelmű, hogy Etelköz a Dnyeszter, a Prut és a Szeret folyók között helyezkedett el.

Verecke romantikus mítosza

Ugyanakkor még sok a nyitott kérdés a magyar őstörténet területén. Levédiáról egyetlen írott forrás egyetlen mondata ad hírt, valószínűleg a Volgától keletre lehetett, ahol a Domonkos-rendi szerzetes járt. Nem magától értetődő, hogy a honfoglalás egyszeri esemény volt, elképzelhető, hogy a honfoglalók több hullámban érkeztek. A magyarság kialakulásának az ideje sem tisztázott, lehetséges, hogy erre a vándorlás során került sor. A nyelvészek a Krisztus előtti 10. és 5. század közé teszik a magyar nyelv megszületését, s a nyugat-szibériai Tobol és Irtis folyók térségében, ahol az ősöket sejtik, a régészek nem találtak a 8. század előtti egységes anyagi kultúrát, ami a néppé szerveződés jele lehetne.

Jelenleg azt sem tudjuk, hogy a honfoglalók hol keltek át a Kárpátokon, arról nem is beszélve, hogy milyen útvonalat követtek a vándorlás során. Az az elképzelés, hogy a Vereckei hágón át érkeztek a Kárpát-medencébe a nemzeti romantika terméke, s bár kizárni nem lehet, régészeti leletek nem támasztják alá. Türk Attila szerint a magas hágók miatt a Keleti- vagy az Erdős-Kárpátokon való átkelésnél valószínűbb, hogy Havasalföld felől, az átjárhatóbb Déli-Kárpátokon keresztül érkeztek, de az is elképzelhető, hogy a déli síkságon át hatoltak be a Kárpát-medencébe.