A R.M.N. fődíjat, a Szelíd különdíjat nyert Palicson

A legjobb filmnek járó Arany Torony-díjat a román Cristian Mungiu R.M.N. című alkotása érdemelte ki, Csuja László és Nemes Anna Szelíd című filmjének pedig a különdíjat ítélték oda július 16. és 22. között a szerbiai Palicson.

Az Európai Filmek Fesztiválján az erdélyi színészekkel, nagyrészt Torockón fogatott R.M.N. nyerte az Arany Torony-díjat. A zsűri indoklása szerint a film összetett és megrázó képet fest a társadalomról, amelyben a kapitalizmus és az elvándorlás okoz töréseket, illetve arról, ahogy a múlt állandóan visszatér és éket ver közénk, ahelyett, hogy összekötne.R.M.N. A legjobb rendezőnek járó Palicsi Tornyot az ukrán Dmitro Szuholitkij-Szobcsuk veheti át a pénteki zárórendezvényen Pamfir című filmjéért. A zsűri szerint ez a film mesterien koreografált apa és fia történet, amelyben mágikus állatmaszkok űzik el a tél rossz szellemeit lélegzetállító helyszíneken, és amely nyersen mutatja be a modern munkaerő-vándorlás családra gyakorolt ​​hatásait.

A női testépítőről szóló, Csonka Eszter világbajnok főszereplésével készült Szelíd a nagy tehetségről és érzékenységről árulkodó rendezéssel, valamint azzal érdemelte ki az elismerést, hogy gyengéd és megható pillanatokat tudott teremteni egy olyan világról készült filmben, amely lehetetlen áldozatok árán követeli meg a tökéletességet.Szelíd

A független és szerzői filmalkotások terén kifejtett kiemelkedő tevékenységért odaítélt Underground Spirit díjat a Roy Andersson svéd filmrendezővel folytatott több évtizedes munkájáról ismert Borbás István operatőrnek ítélték oda.

A palicsi filmfesztiválon tizenöt kategóriában több mint 130 filmet mutattak be.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?