Hat erdélyi kastély kelt életre az elmúlt napokban

Hat erdélyi kastélyban, összesen több mint háromezer látogatót megmozgatva zajlottak színes programok május 24. és 27. között a Kastély Erdélyben program által koordinált PIKNIK – Nyitott Kastélyok Hetén.

„Nagyon örülünk, hogy a PIKNIK – Nyitott Kastélyok Hetével a Kastély Erdélyben Koalíció a Kulturális Örökség Európai évében csatlakozott egy európai szintű nemzetközi kezdeményezéshez” – fogalmazott Balázsi-Pál Ágnes, a Kastély Erdélyben program koordinátora.

„Nagyon fontosnak gondoljuk, hogy azokat az értékeket, amelyeket az erdélyi kastélyok jelentenek, minél többen megismerjék, itthon és külföldön egyaránt.  Köszönjük a programba becsatlakozó kastélyok tulajdonosainak, szervezőknek, egyesületeknek és szervezeteknek, hogy közösségi élményt hoztak létre ezekben az értékes kulturális, turisztikai örökségekben! A rengeteg látogató és a kiemelt érdeklődés fontos visszajelzés nekünk arról, hogy igény van hasonló rendezvényekre, ezért a jövőben mindenképp szeretnénk folytatni, hasonló rendezvénysorozatokat tervezünk” – mondta a koordinátor.

Zabolai Mikes-birtok

A zabolai Mikes-birtok két nap, május 26-án és 27-én várta az érdeklődőket, és a két nap alatt több mint ezer vendég fordult meg a birtokon. Roy-Chowdhury Alexander elmondta, a család számára nagyon fontos, hogy az udvarház és környéke a helyi kulturális és gazdasági élet szívét képezze, mint egykoron, a birtok fénykorában.

A szombati nap a családoké volt, a vasárnap pedig a komolyzene kedvelőinek kedvezett: PIKNIK címen megszervezett rendezvényen, szombaton „előrehozott gyereknappal” kedveskedtek a zabolai vendéglátók. A meghirdetett tematikához csatlakozva a többség piknikkosárral érkezett, és élt a lehetőséggel hogy a kastélypark gyepes területein telepedjen le falatozni. A vasárnapi koncerten Rosanne Philippens holland hegedűművésznő klasszikus művek mellett népzenei feldolgozásokat és improvizációkat adott elő.

Miklósvári Kálnoky-kastély

A miklósvári Kálnoky-kastély szintén szombaton és vasárnap várta a látogatókat, két nap alatt több mint 700-an látogatták meg a birtokot. A késő reneszánsz stílusban épített kastélyban Schenk Károly fröccsöntőmester nagyméretű makettjein elevenedtek meg az 1848-as huszárok, és az Erdélyi Élet Múzeuma állandó tárlata mellett Tordai Hajnal Mesélő jelmezek című színházi jelmezkiállítása is látogatható volt.

A gyerekeket barátságos pónik várták szekerezésre, lovaglásra, kastély-kifestők pedig arra, hogy megtöltsék őket vidám színekkel. Kint a fűben a piknikkosarak mellett kincset kereshettek, néptáncot tanulhattak, és persze mindenki együtt lehetett a csodálatos épített örökségünk árnyékában. Így a miklósvári Kastély és Múzeum látogatóinak lehetősége nyílt, hogy megismerjék azokat az értékeket, amelyek, meghatározóak a Kálnoky család által működtet Alapítvány számára.

Marosvécsi Kemény-kastély

A marosvécsi Kemény-kastély kertjében is nagyszerű piknikezős hangulat alakult ki, pokrócokkal, kosarakkal. A szombati nap folyamán mintegy 250 látogató fordult itt meg, a kastélyt a tulajdonos, Nagy Kemény Géza vezetésével is be lehetett járni, de szabadon is barangolhatott bárki az egykori Erdélyi Helikonnak helyet adó ódon falak között.

Délután a kisfülpösi Verőfény néptáncegyüttes hozott műsort az érdeklődőknek arra a színpadra, amelyen addig a kicsik folyamatosan festegették az óriás kifestőket, majd Tamás Ádám, nagyon fiatal hegedűművész játszott néhány darabot. A kastélyban két festménykiállítás is nyílt: marosvásárhelyi festőművészek alkotásai költöztek a falakra, Dr. Madaras Sándor gyűjteményéből, illetve a szintén marosvásárhelyi Kentelki Gábor hozta el saját festményeit.

Szentbenedeki Kornis-kastély

A szentbenedeki Kornis-kastély május 24-re időzítette a piknikezést, a szamosújvári, dési és válaszúti szervezők és diákok tánccal, ládamászással, labdákkal, óriás kifestőkkel, focival töltötték meg az „unikornisos kastély” kertjét. A szervezők 500-ra becsülik azok számát, akik itt megfordultak a délután alatt. A színpadon kisebbek és nagyobbak is felléptek, volt tánc, muzsika, koncert is az egykori kastély romjának árnyékában.

A délután folyamán Géher Ferenc, a kastély tulajdonosa két alkalommal is körbevezette az érdeklődőket, mesélt a kastély történetéről, egykori kinézetéről, és abbéli reményéről, hogy sikerül a jövőben ifjúsági tábort kialakítani a kastélynál. A batyus piknik itt főzőversennyel egészült ki, amelyen öt diákcsapat mérte össze a főzőtehetségét.

Gyalui Rákóczi-Bánffy kastély

Gyaluban mesékkel és mondókákkal, kifestőkkel és kézműves termékekkel, szappanbuborékokkal és jókedvvel telt meg a kert, 150-200 személy gyűlt össze közös piknikre május 26-án. A kézműves vásárban színes játékok, ékszerek, dekorációs tárgyak vártak gazdára, a gyerekek Kerekítővel és mesesarokkal tölthették tartalmasan el a délelőttöt. A Korzo egyesület két vezetett sétát is indított, amelyen az érdeklődők megismerhették a megújulásra váró Rákóczi-Bánffy kastély történetét. A várkastély restaurálására húszmillió lejes uniós támogatást nyert a Traditio Transylvanica Alapítvány, és négy év alatt újítanák fel az épületet.

Maroshévízi Urmánczy-kastély

A maroshévízi Urmánczy-kastély május 27-én, vasárnap várta az érdeklődőket. Az 1920-as, 30-as évek zenéje lengte be a teret, s az 500-nál is több látogató belakta a teljes kastélyt és kertjét, a vezetett séták mellett szabadon csatangoltak a kastélyban. Sokan nem jártak még sosem a kastélyban, másoknak élményeik kötődnek hozzá, ők most mind együtt lehettek a PIKNIK – Nyitott Kastélyok Hetén – emelte ki Szabó Tekla művészettörténész, a kastély felújításának felügyelője.

A gyerekeket főként Pufi pantomim előadása kötötte le, emellett kisállatokat simogattak, kifestőztek, és nagy sikere volt a mackós kincskeresésnek. Az Urmánczy Fürdő személyzete örmény ruhába öltözve kínálta a falatoznivalót azoknak, akik nem hoztak batyut.

A PIKNIK – Nyitott Kastélyok Hete rendezvénysorozattal a Kastély Erdélyben Koalíció a brüsszeli székhelyű European Historic Houses kezdeményezéséhez, a Magánörökség Hetéhez (Private Heritage Week) csatlakozott. A kezdeményezés célja az volt, hogy a magánkézben levő műemlékeket május 24. és 27. között megnyissák a nagyközönség előtt.

A Kastély Erdélyben Koalíció

A kastélytulajdonosokból és működtetőkből álló Kastély Erdélyben Koalíció a résztvevő kastélyok mindenkori állagának megóvását és az ehhez szükséges megelőző intervenciókat célzó intézkedéseket; továbbá a hálózat számára szükséges tájékoztató és népszerűsítő jellegű projektek és tevékenységek lebonyolítását, illetve alapszintű szakmai tanácsadás biztosítását tűzte ki célul. A koalícióhoz jelenleg 30 erdélyi kastély és kúria tulajdonosa csatlakozott, tevékenységének koordinációját pedig a PONT Csoport bonyolítja szakértők együttműködésével.

A Kastély Erdélyben programot a PONT Csoport 2015 márciusában indította el. A program keretében az elmúlt két év alatt szakértők segítségével kidolgoztuk a háromnyelvű fejlesztési stratégiát, elindítottuk a szintén háromnyelvű honlapot és mobil applikációt, amely 300 erdélyi kastélyról és kúriáról tartalmaz értékes és hiánypótló információt. Három konferencia, két interdiszciplináris tábor és több szakmai találkozó keretében pedig több mint 70 szakértőt, több mint 400 konferencia-résztvevőt, 70 táborozó fiatalt és 6 fiatal művészt vontunk be közvetlenül a munkafolyamatokba.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?