A ’90-es évek elején a kolozsvári operettjátszás színvonala magasabb volt a budapestinél, ez pedig az olaszos hagyományokra épülő román énekképzés hatásának volt köszönhető, véli Kürthy András budapesti operarendező. Kriza Ágnes és Kirkósa Júlia után Marton Melinda lesz a harmadik kolozsvári énekesnő, akinek tiszteletére gálát rendez április végén a Kolozsvári Magyar Operában. Kürthy Andrást és Marton Melindát a műsor kapcsán kérdeztük.

Kürthy András akkor hallotta először Marton Melindát énekelni, amikor a Magyar Állami Operaház műsorigazgatójaként vendégfellépéseket szervezett Budapestre több kolozsvári énekesnek. 1990-ben, első kolozsvári útja alkalmával mégis meglepte, amit hallott. A Marica grófnőre ült be, és így emlékezik az élményre: „Kijött a színpadra két fantasztikus figura, Marton Melinda és Szeibert István. Én teljesen odavoltam, hogy Kolozsváron ilyen operett–színvonal van, ami messze meghaladja a pestit.”

Az erdélyi operajátszásról azoktól a kolozsváriaktól értesült először, akik a rendszerváltás és a határok megnyílása után felkeresték Budapesten, idézte fel a rendező. Többször próbált anyagilag segíteni a kolozsvári társulaton, színpadi kellék-küldeményt szervezett, bécsi jelmez-adományt irányított hozzájuk. Ezt tíz éves szoros együttműködés követte, ezalatt Kürthy András három Verdi-operát (Simon Boccanegra – 1992, Macbeth – 1994, Nabucco - 1999) és egy Verdi-gálát (Viva Verdi! - 2001) állított színpadra Kolozsváron.„Én nem azért szeretem a Kolozsvári magyar Opera társulatát, nem azért szerettem itt dolgozni tíz évig, mert kisebbségi opera, meg magyar opera, nekem ez nem mond semmit. Ez az én hibám, vagy az én hiányosságom… Az mond, hogy emberek vannak, akikkel jól tudok dolgozni. Az más kérdés, hogy akkor, az alatt a tíz év alatt én kifejezetten féltem attól, hogy meghívnak a román operába rendezni. Aztán ez azóta már bekövetkezett. Akkor úgy éreztem az elején, hogy ez egyfajta árulás lenne” – mesélte a ’90-es évekről a rendező, akinek Vincenzo Bellini I puritani-rendezését 2016 decemberében mutatta be a Kolozsvári Román Opera.

Bár a magyar társulatról ma is szuperlatívuszokban beszél, a vezetőség néhány döntését elfogadhatatlannak tartotta, így 2001-ben Kürthy úgy döntött, megszakítja a kapcsolatot a Kolozsvári Magyar Operával és a távolmaradást csak tíz év múlva, Szép Gyula akkor hivatalba lépő igazgató hívására törte meg rövid időre: 2011-ben dolgozott a Szerelmi bájitalon, illetve a Kirkósa Júlia tiszteletére szervezett Vissi d’arte gálán.

„Kürthy mester kapcsolata az intézményünkkel elromlott, de én, mint vezető szólista nagyon szerettem volna tenni annak érdekében, hogy valahogy csaljam vissza” – árulta el Marton Melinda. Kérésére Kürthy András végül is igent mondott.

A jubileumi gálát Szép Gyula operaigazgató kezdeményezte abból az alkalomból, hogy Marton Melinda negyven éve lépett először színpadra az intézményben. Az április 22-én este hat órától kezdődő műsor tulajdonképpen úgy az énekesnő, mint a Kürthy András rendező emlékezetes megvalósításait idézi. Részletek a gáláról a Kolozsvári Magyar Opera Facebook-oldalán olvashatóak.

Meglepetés: Csárdáskirálynő, drámai csavarral

A két részes, operett- és opera-részletekből felépített gálaműsor első felvonásának végére meglepetést tartogat, árulta el Kürthy András. A rendező rendhagyó Csárdáskirálynő-részlettel mutatná meg Marton Melinda drámai erejét, amelyet szerinte a kolozsvári közönség kevésbé ismer, mert főleg operett-szerepekben volt népszerű. „Biztos, hogy az ambíciója az opera felé nagyobb volt, mint ami meg tudott valósulni ebből az ambícióból, a gálán én ezt egy operett-részlettel fogom megmutatni, történetesen a Csárdáskirálynővel” – mondta a rendező.

Marton Melinda egyébként Kálmán Imre legnépszerűbb operettjéből Szilviát és Cecíliát is alakította. „Az itteni bemutatót megelőzően 2000-ben egy olaszországi turnén énekeltem Cecíliát. Úgyhogy több rendezésben játszottam… és várnék még egy igazit” – mondta a művésznő.Ha egy „igazi” Csárdáskirálynővel nem is ér fel a gálán játszott részlet, biztosan más lesz, mint amit eddig hallhattak a kolozsváriak, ugyanis a darabban szereplő „Húzzad csak kivilágos kivirradatig” dallamra Eörsi István költő (1931-2005) írt új szöveget. Az eredeti „mulatós szám” így drámaivá válik, mondja a rendező, aki ezt a jelenetet 2014-ben a Craiovai Operában már színpadra állította a sokat dícsért Sivia című előadásban.

A pálya csúcsa: a „nyaktörő” Abigél-szerep

Két gálát leszámítva Marton Melinda csak egyetlen Kürthy-rendezésben, a Nabuccóban szerepelt Abigélként. Ez volt viszont pályája legnagyobb kihívása. Nem véletlen, hogy a gála a Nabuccó részletével zárul majd.

Abigél szerepének eléneklését annak idején Marton Melinda kezdeményezte, az előző kolozsvári Verdi-előadásból, a Simon Boccanegrából ugyanis egy amerikai turné miatt kimaradt. „Elfogadtam és meg kell mondjam, hogy nagyon jól tudtam vele dolgozni. Rendkívül fegyelmezetten, abszolút koncentráltan” – emlékezett Kürthy András. „Az Abigél soha nem volt pontosan a hangfaja, ez egy borzasztóan nehéz szerep, sok énekesnőt kinyírt már, sőt, az első Abigélt is kinyírta, Giuseppina Strepponit, aki ennek dacára Verdi felesége lett utóbb, de a pályájának vége volt” – világított rá a kihívásra, amit a művésznő vállalt ezzel a szereppel.„Nagyon nyaktörő, drámai koloratúr, hatalmas ambitussal, nagy-nagy drámai kitörésekkel, zeneileg sem könnyű, azt a fajta királynői fölényt nagyon színesen kell beépíteni a szerep megalkotásába, úgy, hogy azért hangkímélő legyen” – vázolta a feladatot Marton Melinda. Az énekesnő szerint 1999-re, húsz év színpad után megerősödött a hangja annyira, hogy be tudja vállalni az énekesnő-gyilkos szerepet: „Szép lassan, szinte átmenetileg belekóstoltam a drámaibb szerepekbe, itt elsősorban az Erkel-szerepek tették ezt a helyzetet nyomatékossá, és aztán jött a csúcs, az Abigél.”

Zenetörténeti megvalósítás: női főszerepek nyolc Erkel-operában

Erkel Ferenc, a Himnusz megzenésítője, a magyar opera megteremtője a 19. század első felében néhány évig Kolozsváron élt, barátságot kötött Ruzitska József zeneszerzővel és Brassai Sámuellel, az zenei életet pártoló polihisztorral. 1992 és 2004 között pedig éppen a Kolozsvári Magyar Opera vállalta fel az Erkel Ferenc-életmű bemutatását.

A gyulai várban és Kolozsváron bemutatott, majd több magyarországi helyszínre is meghívott előadásokat Dehel Gábor, Marton Melinda férje rendezte, a karmester Hary Béla volt, az állandó szólisták között volt Marton Melinda mellett Molnár János, Szeibert Istvánt, Szabó Péter, Kis Domokos.

„Nagyon nehéz volt. Az Erkel-művek zeneileg és hangilag nehezek, elég ismeretlen volt az anyag a Hunyadi Lászlót meg a Bánk bánt leszámítva, tehát kutatómunkát kellett végezni” – emlékezett Marton Melinda, aki 1998-ban Gyulán Havasi István-díjat kapott „az Erkel-operákban nyújtott kiemelkedő teljesítményeiért”.

Az áprilisi gála műsorán viszont nem szerepel Erkel-részlet. „Annyira összességükben kellett ezeket az előadásokat tekinteni, színpadi megalkotott műként, hogy az az érzésem, hogy nem volna túl értékes egy-egy kis részletet kiszedni belőle, mert nem olyan horderejű. Lehet, hogy nagy bravúr volna, hogy énekeljek mondjuk egy La Grange-áriát (ezt Erkel Anne Le Grange énekesnő tiszteletére írta, aki 1850-ben lépett fel Szilágyi Erzsébet szerepében, szerk. megj.), de már nem is vállalnám be, a többi részlet pedig, amit elénekelhetnék, az így koncert formájában nem érdekes” – indokolta a döntést a művésznő.

Az Erkel-sorozatnak elsősorban zenetörténeti jelentősége van, a kolozsvári opera lelkes csapata gyakorlatilag rekonstruálta az Erkel-életművet, amelyből viszont továbbra is főleg a Hunyadi László meg a Bánk bán népszerű. A sorozat egyik darabját, az István királyt Esztergomban a Milleneumi Ünnepek megnyitóján adták elő, majd a budapesti Operaházban is vendégszerepeltek az előadással. Romániában Kolozsvár mellett főleg Temesváron léptek fel Erkel-művel.

„Meggyőződésem, hogy ennyi szerepet kint nem énekeltem volna el”

Kürthy András szerint a rendszerváltás előtti zárt világban az erdélyi énekképzés azért volt szerencsésebb helyzetben, mint a magyarországi, mert ide eljutott a bukaresti olasz iskola hagyománya. „Marton Melinda mestere Mircea Breazu professzor volt, aki egyébként a pesti operának is volt egy ideig énekmestere, és ő olaszos iskolát képviselt ugyancsak” – mondta Kürthy, aki szerint ma sokkal több középkategóriásnál kicsit jobb román énekes van a nemzetközi terepen, mint magyar.

A rendező szerint Marton Melinda személyes előnye sok más kollegájával szemben, hogy zongoristának tanult. „Sok énekesnek semmilyen találkozása nincs a zenével, csak jó hangja van. Attól még lehet nagyon tehetséges, de ha valaki muzikális is, az nagyon nagy előny” – tette hozzá.

Az énekesnő úgy fogalmazott, hogy pályája elején szerencséje volt azzal, hogy a vasfüggöny mögül hatalmas verseny és bürokrácia árán ugyen, de ki lehetett jutni nyugat-európai énekversenyekre állami költségen és ellenőrzött körülmények között. „A legnagyobb élmény az volt, hogy a titánokkal tudtam egy légtérben lenni, ugyanakkor elbeszélgetni szakmáról. Jó alkalom volt felmérni a világszínvonalat” – emlékezett vissza.„Voltak felkéréseim, maradhattam volna Olaszországban, Bécsben, kaptam ajánlatot, de én a Magyar Operát választottam. Meggyőződésem, hogy ennyi szerepet kint nem énekeltem volna el. Lehet, hogy mást igen, de ennyit biztosan nem” – tette hozzá Marton Melinda.

Az énekversenyek kemények, de a nyugati pálya még inkább az Marton Melinda szerint. Az énekesnő úgy látja, hogy a nyugat-európai operaházak ma az ideális szereposztásra törekednek, produkciókban gondolkoznak és nem társulatban. „Nem törődnek sem az impresszáriók sem az operaigazgatók azzal, hogy mennyire óvatosan kell bánni egy énekessel. Az adott produkciót csinálja meg, ha nem csinálja, menjen. Nem mindenki bírja” – mondta. Ezzel szemben Kolozsváron „van egy állandó társulat, amit egy jó vezetőséggel fel lehetne építeni úgy, hogy ott vessék meg a lábukat szeretettel az emberek és ne gondolják ugródeszkának a magyar operát” – fogalmazott.