Így szerettek a magyar szépírók és múzsáik

Szépírók hálószobatitkai, reménytelen szerelmei, csalódásai és csalásai, boldogságtörténetei elől libbenti fel a függönyt Nyáry Krisztián nemrég megjelent Így szerettek ők című magyar irodalmi szerelmeskönyve, amelyet a kolozsvári Bulgakovba március elsejére hozott el a szerző bemutatni a kávéház zsúfolásig telt tetőterében.IMG 5150

Az odakíváncsiskodók együtt indulhattak a Kántor Melinda és Váta Loránd színművészek hangján megszólaló  titoksugdosások hajóján az 1920-as évek Budapestjére, ahol abban az időben a könyv száz szereplőjének egyharmada élte kalandos életét. Az összesen negyven történetből az övékkel ismerkedhettünk meg az ízelítő felolvasás során.

Láthattuk Krúdy Gyulát a kártyaasztalnál, ahonnan megjátszott bűnbánattal írt bocsánatkérő levelet rá várakozó feleségének, akit még 15 éves korában szöktetett meg édesanyja, előző szeretője mellől.

Láthattuk Csinszkát Ady temetése után félénken beosonni Babits Mihályhoz az ürüggyel, hogy megmutassa neki rajzait, s a megalázó kikosarazás után is rajongói leveleket írni neki azzal a titkos reménnyel, hogy végül feleségül veszi őt. Aztán mindketten mással kötötték össze életüket. Babits feleségül vette Szabó Lőrincz menyasszonyát, akiről a vőlegény önként mondott le mestere kedvéért, hisz annyira szerette a vele egy fedél alatt élő Babitsot, hogy az életét áldozni sem lett volna érte nagy kérés. Pedig szerelmes volt a Török Sophie-ként ismertté vált Tanner Ilonába, aki viszont soha nem lángolt Babitsért, csak tisztelettel csodálta őt.IMG 5156

A viharos, botrányokkal sűrűn fűszerezett kapcsolatok mellett, mint akár az egymást kölcsönösen csaló, de elhagyni mégsem akaró Karinthy Frigyesé és Böhm Arankáé vagy az esküvőjük napján elvált Molnár Ferencé és Fedák Sárié, akadtak kevésbé puskaporos, idilli házasságok is. Benedek Elek a magyar fővárosban, a '20-as években ismerte és szerette meg Fischer Máriát, a pesti zsidó lányt, aki egy trafikban árult. Szerelmük mesébe illő volt.

nyariNyáry Krisztián az izgalmas etűdöket 2012 elején kezdte írogatni és megosztani Facebook-üzenőfalán, ahol néhány hónap alatt hirtelen megszaporodtak az ismerősei, mára 25 ezer fölé nőtt az élvezetes ismeretterjesztő sorozat követőinek száma. A pécsi egyetem egykori költészettörténet-tanára egy angolszász területen népszerű, magyar viszonylatban kevéssé ismert műfajt választott a történetek bemutatására: az infotainment lényege, hogy miközben pontos, dokumentálható tényeket közöl, szórakoztat is, könnyed stílusával magával ragadja az olvasót. Ez volt a válasza a szerzőnek az őt ért kritikákra, amelyek azt hányják szemére, hogy bulvármagazinba illően számol be a művészet nagyjainak szerelmi életéről.

Azokkal, akik azt hangoztatják, hogy nem elég elolvasni azt, amit ő Ady szaftos viszonyairól megírt, hanem magát a költőt is, az ő köteteit is lapozni kéne, azokkal teljes mértékben egyetért, mondta Nyári Krisztián, és mint kiemelkedő élményt osztott meg a jelenlévőkkel egy lelkesítő visszajelzést: egy székelyudvarhelyi könyvtárostól megtudta, hogy miután egy-egy ilyen történetet közzétesz a Facebookon, tömegesen érkeznek a könyvtárba, és azoknak a műveire kíváncsiak, akiknek a szerelméről olvastak épp.IMG 5159

Hogy milyen történetek várhatók ezután? Nyáry Krisztián elárulta, nem akar visszautazni időben a középkorig, Janus Pannonius és Balassi Bálint korába, ahol nem okozott feszültséget, ha valaki papi szeminárium mellett bordélyházakba is járt, és miközben hősszerelmes lovagot játszott, akár az erőszakos liliomtiprásban is jeleskedett. De a 20. század utolsó harmadának küszöbét sem fogja átlépni, hogy ne sértsen kortárs érzékenységet. A szerző, akinek nem csak tanult szakmája, de hobbija is az irodalomtörténet, amit mások számára is élvezhetővé tud tenni, továbbra is a 19-20. század szépíróin, művészein át fogja vizsgálni és megmutatni a szerelem ezer arcát, bővítve a Mikszáth Kálmántól Nemes Nagy Ágnesig, Ady Endrétől Szabó Magdáig már így is széles skálát.

Március 2-án a könyvet a marosvásárhelyi Bulgakovban is bemutatják 19 órától, március 3-án a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár, március 4-én pedig a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár 18 órakor várja közönségtalálkozóra és felolvasóestre Nyáry Krisztiánt irodalmi szerelmeskönyvével.

Kimaradt?