Formabontó Lars von Trier-adaptáció a temesvári színház színpadán

Az év első bemutatójára készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. Lars von Trier, nemzetközileg elismert dán filmrendező, 2001-ben Oscar díjra jelölt filmjének a Táncos a sötétben című musicalnek színpadi adaptációját az amerikai drámaíró, Patrick Ellsworth jegyzi, Temesváron pedig Kocsárdi Levente rendezésében mutatják be. 

A színház közleménye szerint a társulat színésze, Kocsárdi Levente, akinek az elmúlt évadban bemutatott, lírai A Végjáték után ez lesz második színházi rendezése, ezúttal olyan komplex színházi formát választott, melyre az utóbbi években nem nagyon volt példa a temesvári magyar színház színpadán. Az előadásban fontos szerep jut a nézőnek, aki adott ponton maga is szereplőjévé válik a darabnak.Az előadás díszlet és jelmezterveiért Mihai Donici műépítész, díszlettervező, valamit Mihaela Crețescu designer felelnek. Az általuk kialakított vizuális világ minimalizmusa, már-már indusztriális jellege egészen új értelmezési tartományokat teremt, a „klasszikus” musical formavilágának ellenpontjaként szolgálva. Ugyanezt az irányt képviseli a Vlaicu Golcea által szerzett zene is, mely eltér a film eredeti zenei világától, szervesen illeszkedve ezáltal a temesvári produkcióban színre vitt látvány és formavilághoz.

A történet középpontjában Selma (Magyari Etelka) az európai bevándorló és a musical örök szerelmese áll, aki a 60-as évek Amerikájában esik áldozatául a földi és égi igazságügyi rendszernek egyaránt. Az előadás alapgondolata szerint az igazságszolgáltatási rendszer tökéletlenségét, és az ebből adódó tévedéseket csak az isteni, tökéletes igazságszolgáltatásba vetett hit képes ellensúlyozni. De mi van akkor, ha az immanens rend is tévedhet?  Selma a szerető anya, a jó barát, az örök álmodozó, egy romlott, érdekhajhász, pénzközpontú rendszer és az amerikai pszeudo-demokrácia áldozata. A musical formai eszközeit használva és azokat újraértelmezve az előadás az igazságszolgáltatási rendszer tévedhetetlenségét, az amerikai álmot és emberségünk határait helyezi górcső alá.

A színház művészei (Balázs Attila, Szilasi Eszter Júlia, Kiss Attila, Aszalos Géza, Vass Richárd, Éder Enikő, Lőrincz Rita, Mátyás Zsolt Imre, Tar Mónika, Molnár Bence, Lukács Szilárd, Mihály Csongor és Molnos András Csaba) mellett ismét a temesvári színpadon láthatjuk Csoma Juditot (Leenane szépe, r.: Upor László) és Horányi Lászlót (A végjáték, r.: Kocsárdi Levente), valamint két gyerekszereplőt, Makkai Gergőt és Lázár Dávidot is.

A bemutató előadás március 3-án, este 7 órától lesz a színház Nagytermében. Soron következő előadások: március 4., délután 5 óra, március 9., este 7 óra. Ez utóbbi a Művészek a Művészekért jótékonysági program keretében zajlik. Jegyek elővételben a színház jegyirodájában vagy interneten válthatók.

Kapcsolódók

Kimaradt?