banner_1YkOLHCC_CA most-van-itt-az-ido 970x250.png
banner_kTef5tIq_CA most-van-itt-az-ido 728x90.png
banner_kIoChhkY_CA most-van-itt-az-ido 300x250.png

Ötnapos színházi fesztivált indít tavasszal a Magyar Színházi Szövetség

Az öt erdélyi társulatot tömörítő Magyar Színházi Szövetség a MAFESZT áprilisi elindítása mellett kétnapos technikus-képzést is tart márciusban, közölte a szervezet.

A Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN) tagszínházai: a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, az Aradi Kamaraszínház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a nagyváradi Szigligeti Színház. A fél évvel ezelőtt alakult színházi szövetség elnöksége az Aradi Kamaraszínházban tartott gyűlést január 27-én. 

A tagszínházak képviselői kiértékelték a szövetség 2017-es évi tevékenységét, megbeszélték az idei esztendő első félévének a terveit, illetve döntöttek a szervezet grafikai arculatáról, amelyet a MASZÍN hamarosan induló honlapján mutatnak be.A tervek szerint a tavaly novemberben szervezett műszaki workshop folytatásaként, egy újabb kétnapos technikus-képzésre kerül sor március 19-én és 20-án Nagyváradon. Április 19. és 24. között pedig útnak indítják az első MASZÍN-fesztivált, a MAFESZT-et, amelynek a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata lesz a házigazdája. Az ötnaposra tervezett rendezvény a tagszínházak előadásainak seregszemléjét, és egy neves rendező által vezetett színész-workshopot foglal magába.

Kapcsolódók

Kimaradt?