Megalakult az erdélyi magyar színházak szövetsége

Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) néven romániai magyar színházi szövetség jött létre, amelynek fő célja a szakmai keretek biztosítása, közös tervek megvalósítása – közölte pénteken a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.

A szövetség megalapítását öt erdélyi magyar színház képviselője kezdeményezte: Balázs Attila, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója, Bessenyei Gedő István, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti igazgatója, Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója, Nagy Pál, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója és Czvikker Katalin, a nagyváradi Szigligeti Színház főigazgatója.

A MASZÍN egyelőre tagsági díjakból tartja fenn magát, a továbbiakban pályázati forrásokat kutat fel. A szövetség legfontosabb célja a színházak művészszemélyzetének támogatása, a közös érdekek képviselete, szakmai együttműködések lebonyolítása, közös események szervezése, fiatalok, pályakezdők illetve idős művészek támogatása. A szövetség nem fedi le a teljes erdélyi színházi szakmát, egyelőre az öt alapító színház tagja a szövetségnek.

Közölték, a MASZÍN továbbra is nyitott más professzionális színházi intézmények és társulatok előtt. Az első programok egyike az egyesület és a Magyar Színháztechnikai Szövetség közötti együttműködés nyomán jön létre. A program célja az erdélyi színházak technikai személyzetének továbbképzése. A tervek szerint a színháztechnikai szövetség szakemberei ősszel három alkalommal 2-3 napos műhelygyakorlatokat tartanak Nagyváradon.

Kapcsolódók

Kimaradt?